Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elkezdődött a szorgalmi időszak, ti pedig újabb és újabb fogadalmakat tesztek? Hát persze: most még mindenki emlékszik, milyen volt kétségbeesetten szakirodalmat keresgélni a könyvtárban, és egy hét alatt három házi dolgozatot megírni.
Ebben a félévben
minden előadásra be fogok járni
A péntek reggel nyolcas előadásra is. A kedd este hétkor kezdődőre is.
Nem hagyjátok az utolsó pillanatra
a szakirodalom beszerzését
Hanem már a szorgalmi időszak elején nekikezdtek a kötelező olvasmányok beszerzésének, fénymásolásának. Nem vártok az utolsó pillanatig, amikor már az utolsó példányt is kikölcsönzik a könyvtárból.

Ebben a félévben
kevesebbet buliztok majd
De azért a vizsgatemető/felező/félévnyitó buli nem maradhat ki.
Nem hagyjátok a szorgalmi időszak utolsó heteire
a beadandók megírását és a kiselőadások megtartását
Az előző félévben alig néhány óra alvással csináltátok végig a szorgalmi időszak utolsó két hetét. Nem volt jó ötlet.
Végre elkezdtek
sportolni
Nem lógjátok el a kötelező tesiórákat, sőt a reggeli kocogást sem hagyjátok ki.
És most már tényleg
megfogadjátok anya/nagyi kérését…
… és egészségesen fogtok étkezni. Szendvicsek helyett főtt étel kerül majd az asztalra.
Elfogyott az ösztöndíj? Öt dolog, amivel minden egyetemista sokat spórolhat
Még várni kell a következő havi ösztöndíjra, és a zsebpénzetek is fogytán? Mutatunk néhány tippet egyetemistáknak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.