Mi lesz az állami gondozottakkal?

A 9-18 éves állami gondozott gyerekek 48 százaléka gondolkozott már azon, hogy nincsen értelme az életének – többek között ez az egyik elszomorító tanulsága annak a nemrégiben elkészült reprezentatív kutatásnak, amit a gyermekotthonban élő gyerekekkel foglalkozó ÁGOTA alapítvány hívott életre. A kutatás részletes eredményeit két hét múlva fogja az alapítvány nyilvánosságra hozni.

  • Eduline

„Gondoskodunk, tehát vagytok” – néhány éve még ezt mondta beszédében Újhelyi István szocialista politikus a 10. Állami Gondozottak Országos Találkozóján. A híres Descartes-i gondolatot cinikusan kicsavaró politikus akkor még nem tudhatta, hogy ez a gondoskodó állam 2009-ben három évvel csökkenti a gondozásban eltölthető évek számát.

A gyermekvédelmi törvény az állami gondozottaknak lehetőséget adott arra, hogy 24 éves korukig otthonban maradjanak. A kormány januártól 21 évesen akkor is utcára teszi őket, ha egyáltalán nincs jövedelmük, vagy az nem éri el az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát. A lényeg pedig a gyerekek visszaintegrálása lenne a társadalomba, ebben az államnak és a társadalomnak minél nagyobb segítséget kellene megadnia számukra.

Új metódus

szegedma.hu

„Nincsen szakorientációja a kérdésnek, a mai magyar felsőoktatásban nem találjuk meg a csak és kizárólag állami gondozottakkal foglalkozó szakemberek képzését. Vannak terápiás módszerek, de az állami gondozottakkal való közvetlenül megvalósított munka hiányos, hagy kívánnivalót maga után” – mondja Kothencz János a szegedi alapítvány vezetője.

Az ÁGOTA alapítvány 13 éve létezik, és 78 gyermekotthont támogat, ami körülbelül 1200 gyereket érint. A kutatással kapcsolatban részleteket nem árult el az intézmény vezetője, annyit azonban igen, hogy több mint, 1700 gyereket kérdeztek meg.

A hiányt betöltendő, az alapítvány három év alatt kidolgozott egy személyiségfejlesztő módszert, melynek segítségével az állami gondozott gyerekek könnyebben fel tudják dolgozni a családtalanságból fakadó traumákat. A Kászpem módszert elsősorban pedagógusoknak, pszichológusoknak, szociális munkásoknak oktatják, egyelőre akkreditált tréning formájában. Az új szisztéma segítségével el lehet sajátítani, hogy a trénerek hogyan segítsék és kísérjék a gyerekeket gyógyulásukban. 

„Tulajdonképpen a most lezárult kutatásra épül ez a pedagógiai módszer, ezzel a három éves programmal kísérleteztük ki azt az eszközt, amivel hatékonyabban lehet foglalkozni az állami gondozott gyerekekkel” – fogalmaz a szakember. 

„Külföldön is nagy az érdeklődés a módszer iránt, hívtak már bennünket Oroszországba, Finnországba, Németországba előadni. A jövőben egy saját módszertani intézményt szeretnénk kialakítani, önálló képzési formává szeretnék tenni a Kászpem módszert” – mondja az alapítvány vezetője az Európában is egyedülálló személyiségfejlesztő formáról.

Trauma egy életen át?

kigyk.hu

A Fóti Károlyi István Gyermekközpontban - más néven a fóti gyermekvárosban -, nemrég alakították ki a különleges szükségletekkel bíró állami gondozott gyerekek ellátását, így már a tartósan beteg vagy a súlyos pszichés problémákkal küszködő gyerekek is otthonra találhatnak itt. Ezeknek a gyerekeknek a többségének nem elég pusztán a mindennapi ellátás, szakembereknek – pszichológusoknak, szociálpedagógusoknak- fel is kell készíteniük őket az életükben esetlegesen várható súlyos körülményekre.

„Lakik nálunk négy testvér, akik genetikusan örökölték a szklerózis multiplexet, a legidősebb már tolószékben éli az életét. Ezeknél a gyerekeknél nem elég az, ha csupán ellátjuk őket, lelkileg fel is kell készíteni őket arra, hogy mi fog történni velük” – mondja Czikó Benjámin a 124 férőhelyes otthon igazgatója. Az otthonban olyan gyógymódokat is alkalmaznak, mint a pszichoterápia, a hidroterápia vagy a kreatív gyógykezelés, legújabban pedig a kalandterápia. 

„Minden magára valamit adó intézmény kidolgozza a saját módszerét, és az általa gondozottak szükségleteire építi fel ellátási programját. Ezeknek a gyerekeknek fel kell dolgozniuk egy traumát, és ha nem tudják feldolgozni azt, ha mi nem segítünk neki ebben hatékonyan, akkor tovább viszik, hurcolják magukkal egész életén át” – fogalmaz az intézmény vezetője. Szerinte – még ha más-és más tudományterületeken is, de a képzés jelen van a Magyar oktatásban. A probléma azonban annyira összetett, hogy annak kezelésére csak sokféle szakterület együtt képes. A szociálpedagógus, a szociális munkás, mentálhigiénikus képzésben mind megtalálhatjuk az állami gondozottakkal való foglalkozás elemeit.

A közelmúltban harminc, 18 és 24 év közötti fiatal került ki Fótról a „nagybetűs életbe.”Legtöbbjük valamilyen szakiskolában tanul, de van közöttük, aki a felsőoktatásban. A gyermekotthon igazgatója elmondta: „Ezek a fiatalok félnek, amikor kikerülnek innen, félnek attól, hogy önálló életet kell kezdeniük. A legfontosabb kérdés az, hogyan tudjuk visszaintegrálni őket a társadalomba. Ha az emberek eleve előítéletesek velük szemben, akkor ez súlyosan gátolni fogja visszailleszkedésüket.”

Schäffer Dániel

eduline

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.