Kevesebbet isznak a diákok, ha azt hiszik, társaik is visszafogottabbak

Legalábbis ez derül ki egy most nyilvánosságra hozott elemzésből amely szerint az alkohol-fogyasztás visszaszorításának egyik legjobb módja az, ha elmondják a diákokt, hogy nem mindenki „nagyivó”.

  • Eduline

Az Oxford Brookes University kutatói a Cochrane Library elnevezésű szabad felhasználású internetes orvosi adatbázisban hozták nyilvánosságra elemzésüket, amelyet 22, a témában megjelent korábbi tanulmányra alapoztak - írja a HealthDay című egészségügyi hírportál.

Az eredeti vizsgálatok összesen 7275 amerikai egyetemistát érintettek. A kutatók két csoportba osztották a hallgatókat: olyanokra, akik részt vettek az alkoholfogyasztásuk csökkentését megcélzó valamely programban, és olyanokra, akik nem. A programok között volt személyes és csoportos tanácsadás, tájékoztatás, illetve interneten és elektronikus levélben lezajlott információátadás.

David Foxcroft, az elemzés egyik szerzője szerint a személyes és az internetes módszerek sikeresen csökkentették az alkoholfogyasztást, a levelek és a csoportos foglalkozások azonban nem érték el céljukat. A kutatókat meglepte, hogy az általában hatékony csoporttámogatás ebben az esetben nem késztette az alkohol elhagyására a részt vevő diákokat.

A kutatók szerint az előzetes befolyásolásnak is szerepe volt abban, hogy mennyi alkoholt ittak a felmérésekben szereplő egyetemisták. Ha a diákok feltételezték, hogy a többiek sokat isznak, az általuk elfogyasztott mennyiség is nagyobb volt. Ez azt jelenti, hogy a beavatkozás legegyszerűbb formája - a tájékoztatás arról, hogy nem mindenki nagyivó - önmagában csökkentheti az alkoholfogyasztást - vélik az elemzés készítői.

mti

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.