A digitális iskolatáska nem húzza a vállat

Ma már semmi szükség nem lenne arra, hogy a gyerekek tíz kilós hátitáskákkal mászkáljanak az iskolába, hiszen a modern adattároló eszközök lehetővé tennék több tankönyv és füzet digitális tárolását. A technika már adott, de a digitális írástudatlanság mégis élő jelenség nálunk. Lesz ezen a téren változás?

  • Eduline
[[ Képelem () ]]

Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Fejlesztéséért (Eurofound) egy tanulmánya megállapította, hogy a digitális írástudatlanság, a számítógépes készségek hiánya alapvetően korlátozza az érvényesülés lehetőségeit a munkaerőpiacon. Ezért már az iskolában fontos, hogy a gyerekeknek lehetősége legyen elsajátítani az alapvető digitális ismereteket. Pontosan ezt a tendenciát tartotta szem előtt a Verbatim, amely most kampányszerűen igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az iskolaévre nem csak a könyvekkel és füzetekkel érdemes készülni, de a megfelelő digitális tárolóeszközökkel is, DVD-kkel, pendrive-okkal, azaz mindennel, ami a mai számítógépes tantermekben szükséges lehet.

Az iskolások egész fiatal korukban kezdhetik meg az új médiumok használatának megismerését, ami későbbi munkájuk során elengedhetetlen lesz. Ez azt jelenti, hogy házi feladataik egy részét az otthoni számítógépen készítik, amit aztán pendrive-okon, vagy CD-n, DVD-n visznek be az iskolába bemutatni, vagy egyszerűen átadni tanáraiknak. A nagyobb, terjedelmesebb munkákat érdemes CD-ken és DVD-ken beadni. A házi feladatokat így nem kell kinyomtatni, azaz fölöslegesen nem kell terhelni a környezetet. Az újraírható, CD/DVD-RW lemezek pedig többször is használhatók, ráadásul a nyomtatható felületű változatokra tintasugaras nyomtatóval varázsolhatunk képeket vagy szövegeket. 

"Nagyon hasznos, előremutató az iskolásokat megtanítani a számítógép használatára. Tárolóeszközeinkkel a számítógép-adta lehetőségek még jobban kiaknázhatók, így a gyerekek megtanulják, hogyan dolgozzanak új médiumokkal." - mondta el Maria Csilics, a Verbatim EUMEA PR menedzsere. Hogy ezekre a módszerekre mennyire nyitottak a hazai iskolák, az érdekes kérdés, de tény, hogy a jövő oktatásának mindenképpen ebbe az irányba kellene nyitnia, mert a munkaerőpiac már alapszinten is megköveteli azt a tudást, amelyet így szerezhetnek a fiatalok.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.