„Ma már mindennek és mindenkinek köze van az informatikához”

Milyen lesz a világ tíz, húsz vagy harminc év múlva? Ki tudja megmondani, hogy az a tudás, amit ma kapsz, hasznosítható lesz-e később? Segítünk: senki. Azt viszont tudjuk, most mivel nem nyúlhatsz mellé.

  • Szponzor tartalom

Az ügyvéd Stephen Byerley úgy dönt, elindul a 2032-es polgármesteri választásokon, mire ellenfele megvádolja, hogy ő valójában egy robot. Byerley – akit eddig senki sem látott enni vagy aludni – azzal vág vissza, hogy nyilvánosan elfogyaszt egy almát, és végül megnyeri a választásokat. Az ügyvédből lett politikus később kiváló városvezetőnek bizonyul, de sosem derül ki, hogy Asimov A bizonyíték című 1946-os novellájának hőse valójában robot vagy ember volt.

A T-Systems által fejlesztett VANDA nevű digitális üzleti asszisztensnek nincsenek politikai ambíciói, és – ellentétben Asimov robotgyanús politikusával – még nem tudja elhitetni beszélgetőpartnereivel, hogy „hús-vér” ember, vagyis nem megy át a Turing-teszten, de egyre gyorsabban fejlődik. A digitális üzleti asszisztens mind chaten, mind telefonon elbeszélget az ügyfelekkel, és legújabban arra tanítják, hogy meg tudja majd állapítani, hogy az ügyfél milyen lelkiállapotban van. VANDA nem csupán egy bájos kísérlet, szorgalmasan optimalizálja a valós üzleti folyamatokat, megérti az ügyfél szándékát, és a lehető leggyorsabban képes a problémákat megoldani vagy ahhoz a szakértőhöz irányítani a hívást, aki segíteni tud a megoldásban.

„Már nem tudunk nem napi szinten foglalkozni az automatizációval, főleg az utóbbi két évben tapasztaljuk, hogy a sebesség jelentősen megváltozott. Új definíciója, új kategóriája lett: a MOST. Ha az éjszaka közepén jut eszünkbe kölcsönt felvenni vagy mozijegyet vásárolni, ezt mind abban a pillanatban akarjuk elintézni. Nekünk erre az igényre kell reagálni, ezt a kihívást pedig csak a technológia segítségével tudjuk megoldani” – mondta Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.

De hol vannak a fejlesztők?

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége szerint jelenleg 22 ezer új állás tölthető be a hazai informatikai munkaerő piacon, ráadásul nem csupán fejlesztőkre és programozókra lenne égető szükség, ugyanúgy kellenek projektvezetők, tesztelők, adatelemzők, UX-és 3D-designerek és még sokan mások. Extrém példának tűnhet, de az okosházak elterjedése, a 2.0-s porszívók, hűtők és mosógépek térhódítása miatt a közeljövőben valószínűleg szükség lesz olyan „digitális biztonsági őrökre”, akik megtanítanak bennünket arra, hogyan éljünk együtt biztonságosan újgenerációs háztartási eszközeinkkel. Jobb, ha megbarátkozunk azzal a gondolattal is, hogy pár éven belül az állásinterjún a cég HR-munkatársa helyett egy chatrobot teszi fel a kérdéseket – ahogy már most több hazai cégnél mesterséges intelligencia segítségével válogatják ki az online adatbázisokból a megfelelő képességekkel bíró jelölteket. Az IT világán belül a prognózisok sztárkarriert jeleznek az adatelemzőknek is.

„Ez egy jóval színesebb, szórakoztatóbb és izgalmasabb világ, mint ahogy a kívülállók és általában a karrierválasztás előtt álló fiatalok gondolják. Ma már lényegében mindennek és mindenkinek köze van az informatikához. Így két út van: vagy tanulunk valami mást, és a már meglévő tudásunk mellé sajátítjuk el a szükséges informatikai ismereteket, vagy informatikusként leszünk jártasak egy-egy szakterületen. Ráadásul minél korábban meg kell tanulnunk hatékonyan tanulni, mert egyre inkább erről fog szólni az életünk” – mondta Kaszás Zoltán a T-Systems középiskolásoknak szóló, Legyél Te is informatikus! nevű pályaorientációs programján.

Kóbor Árpád, a T-Systems központi informatikai rendszerek területének vezetője beszél a diákoknak
T-Systems

A vállalat rendszeresen szervez székházlátogatással egybekötött pályaorientációs napot tizenéveseknek, többek között azzal a céllal, hogy megtörjék az informatikusok világával kapcsolatos sztereotípiákat.

Bár az elmúlt években folyamatosan emelkedett az informatikai szakokra jelentkezők száma – 2010-ben még kevesebb mint tízezren, tavaly már több mint 12 ezren jelöltek meg informatikai képzést a felsőoktatási felvételin –, ennél jóval több frissdiplomást is fel tudnának szívni a kisebb és a nagyobb vállalatok.

Miközben az egyetemek és főiskolák saját és vállalati ösztöndíjprogramokkal igyekeznek még népszerűbbé tenni ezeket a képzéseket, egyre több oktatási centrum tűnik fel a piacon pár hónapos, intenzív, gyakorlatközpontú informatikai képzésekkel, ilyen programokat indít például a Green Fox Academy vagy éppen a Codecool. Az egyik fővárosi gimnázium egyenesen tizenéveseknek indította el az ország első applikációfejlesztő és ipari 3D-tervező képzését.

Az IT/műszaki területen diplomát szerző frissdiplomások, illetve OKJ végzettséggel rendelkező pályakezdők részére a T-Systems egy egyedülálló, gyakorlatközpontú képzést is kínál. A T-Systems Akadémián a résztvevők speciális szakmát tanulhatnak az IT infrastruktúra megoldások területen. Ez a szakmai képzés magában foglal 3 hónap általános alapozó, és 3 hónap gyakorlati képzési időszakot, valamint 12 hónap on-the-job tapasztalatszerzést és 6 hónap teljes munkaidős munkavégzést. Az Akadémia indulásakor a résztvevők a vállalat professzionális csapatának tagjaivá válhatnak, munkaszerződést kötnek velük és fizetést is kapnak. Az Akadémia képzési ideje alatt több terület lehetőségei közül lehet kiválasztani azt a munkakört, amiben a résztvevő a program után folytatni szeretné a karrierjét.

Becsengettek a székházban

A T-Systemsnél többek között azzal igyekeznek a pályára csábítani a középiskolásokat, hogy bevonják őket a közös munkába. Ezzel ugyanis mindenki nyer – a vállalat munkatársai hatékonyan együtt tudnak dolgozni a középiskolásokkal, akik pedig rengeteg tapasztalatot szerezhetnek. A tavalyi – tizedikes, tizenegyedikes diákoknak szóló – nyári gyakornoki programjukon például chatbotot fejlesztettek a T-Systems egyik legnagyobb projektjéhez, emellett saját szórakozásukra leprogramoztak egy western-stílusú, lövöldözős, Bluetooth-alapú játékot.

Gyakran előfordul, miután a szakiskolások elvégzik a nyári szakmai gyakorlatot vagy középiskolásként részt vesznek olyan pályaorientációs programokon, mint a Legyél te is informatikus! vagy a lányoknak szóló Lányok napja, visszatérnek a vállalathoz gyakornoki pozícióba.

Ilyen háttere van Varga Mihálynak, az Óbudai Egyetem harmadéves hallgatójának, aki két és fél éve dolgozik a T-Systemsnél. A pályaorientációs napon nemcsak feladatairól, hanem az egyetem és a gyakornoki munka összehangolásáról is beszélt. Pár hónapon belül a T-Systems nagyobb projektjein kezdett dolgozni, jelenleg részben az ő feladata a meglévő informatikai rendszerek működtetése és karbantartása, melyeket megrendelésre készített a T-Systems. Ezen folyamatok magukba foglalják a biztonsági mentéseknek a managelését, felhasználói profilok kezelését, valamint egyéb hibaelhárításokat és bővítéseket, mind hardveres, mind szoftveres területen. A T-Systems a gyakornokokkal húsz-harminc-negyven órás munkaszerződést köt, ez lehetővé teszi a számukra, hogy a tanulmányaikkal össze tudják hangolni a munkavégzésüket. Fizetés, céges laptop, telefon, 100 gigabájt mobilnet és fizetett szabadság jár a gyakornokoknak is.

A T-Systems munkatársainak több mint tíz százaléka gyakornok, ami a magyar piacon, még multis viszonylatban is kiemelkedőnek számít – közel húsz különböző egyetemről érkeznek hallgatók, van közöttük olyan is, aki filozófia szakon tanul, de lelkészképzőbe járó gyakornokuk is van. A T-Systems futurisztikus székházába látogató középiskolások találkozhattak például Ivanics Józseffel, aki még az Óbudai Egyetem hallgatójaként került a céghez, miután társaival együtt megnyerte a T-Systems EFOTT-applikáció fejlesztői versenyét.

A hallgatók mentort kapnak maguk mellé, aki segíti szakmai fejlődésüket, akárcsak a csapat, amelynek tagjaként dolgozni kezdenek. A szakmai fejlődésen túl komoly karrierlehetőség is vár rájuk. A cég egyik fejlesztője előadásában utalt arra, hogy azonnal le tudna ültetni négy-öt embert, hogy feladatot adjon nekik.

A cikk a T-Systems támogatásával jött létre, előállításában és szerkesztésében az eduline.hu szerkesztősége nem vett részt.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.