Első körben 30 millió forintot csoportosítanak át a szükséges munkálatokra.
Miután a Szent György Kórház szülészeti osztályának és a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában baktériumot (Pseudomonas aeruginosa) mutattak ki, Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere haladéktalan lépéseket jelentett be a város önkormányzati intézményeinek vízbiztonsága érdekében.
A polgármester a közösségi oldalán ismertette a döntéseit:
- Megelőző fertőtlenítés: elrendelte az önkormányzati intézmények, különösen a bölcsődék és óvodák belső vízhálózatának soron kívüli fertőtlenítését.
- Soron kívüli vízminőségtesztek: két olyan intézményben is vizsgálat indul, ahol a nyári zárvatartás miatt „pangó víz” alakulhatott ki. Ugyanakkor a biztonság érdekében megelőző fertőtlenítést hajtanak végre az önkormányzati intézményekben.
- Új technológia bevezetése: a polgármester elrendelte az önkormányzati intézmények új technológiával való felszerelésének előkészítését, amely egy speciális, állandó fertőtlenítő rendszer lesz.
- Forrás biztosítása: az önkormányzat azonnal 30 millió forintot csoportosított át a szükséges munkálatokra, és szükség esetén ezt az összeget növelni is fogják. A Városfejlesztési Kft. megkezdi a rendszer kiépítését az intézményekben.
- Ideiglenes intézkedések: a fertőtlenítés idejére az érintett intézményekben a csapvíz nem lesz fogyasztható. Ha a tanév kezdetéig nem végeznek a munkálatokkal, az intézmények ásványvízzel, ballonos vízzel lesznek ellátva, térítésmentesen.
- Együttműködés: az önkormányzat fenntartja felajánlását a Szent György Kórház, a Szakképzési Centrum és a Tankerület felé is, hogy minden lehetséges módon segítséget nyújtson.
A posztban továbbá a polgármester hangsúlyozta, hogy a Fejérvíz rendszeres mérései szerint a város vízbázisai és a központi hálózat nem érintettek a baktérium által, a kórházi és kollégiumi esetek pedig egymástól függetlenek.