Mindig is egyértelmű volt számodra, hogy diplomás zenész leszel?
Igazándiból nem nagyon emlékszem rá, de a Kamarás Máté barátom azt mondta, hogy már 18 éves koromban, amikor megismertük egymást nagyon tudatos voltam és tudtam, hogy a Főiskolára fogok járni, és diplomát fogok szerezni. De erre én nem emlékszem, csak ő. Mindig is szerettem zenélni, és azon dolgoztam, hogy minél jobb zenész legyek és mindig saját zenéket csináltam. Aztán a gimnázium után jelentkezni akartam a Zeneművészeti Főiskolára, de későn kaptam észbe, és nem voltam eléggé felkészült a felvételire. 2 évet szántam a felkészülésre, akkor felvételiztem, és egyből fel is vettek.

Hogy ment a tanulás?
Úgy érzem, hogy eléggé bírtak a tanárok, nem volt semmiféle averziójuk az irányomban. Néha persze linkeskedtem, hiszen sok minden mással is foglalkoztam, zenekarokat csináltam, de ez teljesen normális a Főiskolán. Néhány dolgot próbál megúszni az ember, de alapvetően nem voltam puskázós típus. Ha valami nem jött össze, akkor nem jött össze és kész. Megpróbáltam maximálisan helyt állni, amennyire tőlem tellett, és nagyon szerettem odajárni.
A mesterem Berki Tamás volt.

A Zeneművészetin milyen tantárgyakat oktatnak?
Több fajta elméleti tárgy van: klasszikus zeneelmélet, hallásfejlesztés, klasszikus zenetörténet, jazz elmélet, jazz történet. Mindenkinek van egy főtárgya, ami nálam a jazzének volt. Van kötelező zongora, ahol meg kell tanulni magunkat kísérni, illetve klasszikus vagy jazz darabokat játszani. De tanultunk magyar és nemzetközi népzenét is.

Matek-fizikát nem is kellett tanulnotok?
Dehogy kellett. Mivel időközben a Kodolányin lettem jazzének tanár a másfél éve indult jazz tanszakon, így látom, hogy a bolognai rendszer bevezetésével egy csomó új tantárgy került be az órarendbe, mint például akusztika vagy stúdió gyakorlat. Vannak olyanok, amelyek a fizikával is kapcsolatosak, de persze ezek nem annyira bonyolultak, inkább csak a tananyag mennyisége lett nagyobb.

Mennyire vetted hasznát a főiskolán tanultaknak később a karriered során?
Mindennek hasznát vettem. Nem tanultam ott olyan dolgot, ami később ne vált volna hasznomra. Szerintem azért kell megtanulni mindent, mert nem lehet tudni, hogy mi az, aminek később jelentősége lesz. Sosem lehet biztos benne az ember, hogy mi lesz belőle. Bár ott alapvetően jazz-zenész képzés folyik, ettől függetlenül én nem tartom magam klasszikus értelemben véve jazz-zenésznek, de a populáris műfajon belül, azok között, akik pop zenét játszanak mégis jazz zenésznek számítok, noha a főprofilom a funky.

Miért kezdtél tanítani?
Tanárnak születik az ember. Nálam úgy kezdődött, hogy volt egy évfolyamtársam a főiskolán, Mits Gergő, aki basszus gitáros és a Kodolányi János Főiskola Művészeti tanszékének vezetője. Ő csinált egy középfokú oktatási intézményt, a Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolát, ahol nagyon szép 6 évet töltöttünk együtt. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem tanítani, amikor végeztünk a Főiskolán. Mondtam neki, hogy én még sosem tanítottam, erre ő azt mondta, hogy nem baj, szerinte én énekelek a legjobban. Nagyon kedves – gondoltam, de nem csak ezen múlik a dolog… Aztán elkezdtük, és egészen jól működött. Az első évfolyamból rögtön olyan énekesek kerültek ki, mint pl. Mujahid Zoli, akit Megasztárban ismerhetett meg a közönség és rendkívül tehetséges énekes. Közben a Gergő felépítette a Kodolányin az új Jazz Tanszakot, ahová szintén meghívott jazz-ének szakvezetőnek, és másfél éve ott tanítok. Ez nem igazán döntéseken múlt, hanem azon, hogy találkoztunk a Gergővel, és ő megérezte, hogy én  alkalmas vagyok tanárnak.

Hogy emlékszel vissza az első tanórádra? Nem izgultál, nem voltak aggályaid?
Dehogynem, izgultam, de szerintem ez normális, hiszen teljesen új szituációban kellett helyt állnom. Ráadásul először pont Mujahid Zoli jött órára, aki már akkor nagyon jól énekelt, „Atya Ég, neki mit fogok tanítani?” - gondoltam magamban. Az elején kb. egy órával előtte jártam csak tudásban, aztán kettővel, meg hárommal és szép lassan rájöttem, hogy mi az, amit nem tud. Alapjában véve eléggé szabadjára hagyom a diákjaimat, hogy a saját egyéniségük fejlődhessen, de azért az évek során az is kiderült, hogy igazán teher alatt nő a pálma.

Van nálatok házi feladat, meg kell tanulni bizonyos dolgokat?
Igen.

Le tudod mérni, ha valaki nem készül?
Igen, azonnal kiszúrom.

Zavar téged, ha a diákod nem készül az órádra?
Az egyéni énekórán nem zavar, hiszen önmagának tanul és neki lesz rossz, ha nem teszi. Ezt párszor el kell mondani, minden rosszindulat nélkül, és akkor többnyire megértik. A közös óráknál van probléma. Én kötelező zenekari gyakorlatot tartok, ami azt jelenti, hogy különböző zenészek – dobos, gitáros, basszusgitáros, zongorista, szaxofonos stb. – játszanak együtt különböző nótákat, és ha  valaki nem tanulja meg a darabot, miközben az összes többi megtanulta, vagy mondjuk nem jön el az órára, akkor probléma van, hiszen kiszúr a társaival. Olyakor kemény vagyok és szoktam azzal fenyegetőzni, hogy nem írom alá az indexet.

Mitől lesz valaki jó zenész (a tehetségen kívül persze…)?
A szorgalom és az önmenedzsment nagyon sokat számít. Elsősorban emberileg kell fejlődni az érvényesüléshez. Egy bizonyos szakmai szint után, az emberek már semmit sem hallanak abból, amit csinálsz, csak érzéseik támadnak, ami jól is van így, mert nem baj, ha nem tudják az emberek, hogy a varázslat, sokszor színtiszta szakma. Ugyanakkor a varázslathoz hozzátartozik az is, hogy az előadó hogyan látja magát a világban. Ha az ember tanításra adja a fejét, akkor pedig nagyon rendben kell lennie önmagával, másképpen elég nehéz gyerekeket tanítani, hiszen olyankor az ember magával foglalkozik, azt pedig nem jó. Ugyanakkor ez egy eléggé önző szakma. Ha nem foglalkozol magaddal, akkor sosem találod meg önmagad, akkor pedig nem derül ki, hogy pontosan mit akarsz, így nem leszel karakteres művész.

Szerinted ma mennyivel másabb suliba járni, mint amikor te voltál diák?
Sokkal több tantárgyat kell ma tanulniuk a diákoknak, ezért jobban le vannak terhelve. Ez ugyanúgy igaz az általános és a középiskolákra is. Régen például a gimnáziumban nem kellett két nyelvet tudni. Ma sokkal több tudásra van szükség, de az sosem fog megváltozni, hogy a kapcsolatrendszer viszi előre az embert. Kapcsolatok nélkül nehéz boldogulni, ez igaz a zenélésre, vagy bármi másra is. Ha az embernek nincsenek kapcsolatai, akkor a legjobbnak kell lennie a világon. Mindig ezt mondom a tanítványaimnak is: „Egyetlen egy lehetőségetek van, az, hogy ti legyetek a legjobbak. Én ehhez minden segítséget és lehetőséget megadok, de élnetek kell vele.” Ezt úgy értem, hogy nem kell feltétlenül valóban a legjobbnak lenniük, de ha nem érzik úgy, hogy ők akarnak a legjobbak lenni, akkor nem érdemes csinálni. Ha saját magukkal nem elégedettek, akkor más sem lesz az.

Tervezed, hogy tanulsz még valamit?
Őszintén szólva semmi kedvem. Gergővel beszélgettünk a főiskolán és elmondtam neki, hogy szerintem már nem leszek képes tanulni, erre ő azt válaszolta, hogy tulajdonképpen egyfolytában tanulok csak észre sem veszem. Rájöttem, hogy igaza van. Elkezdtem magamban fejleszteni a globális látásmódot, ami szükséges ahhoz, hogy tovább tudjak lépni bizonyos dogokban. Rengeteg információ van a fejemben, csak nem veszek róla tudomást. Nem vagyok professzor alkat, aki állandóan rendszerezi a dolgokat. Illetve állandóan rendszerezek, csak ezt nem tudatosan teszem.