Itt vannak a magyarérettségi nem hivatalos megoldásai: érvelés

Megvan a középszintű magyarérettségi érvelési feladatának nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslata. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

  • Eduline

Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.

Itt van a 2020-as magyarérettségi szövegértési feladatsorának megoldása

Megoldási javaslat:

A feladat a fiatalok versenyszerű, szervezett sportolása melletti vagy elleni érvelést vár el a vizsgázótól. Várható, hogy az érettségizők mellette és ellene is megfogalmazzák érveiket.

Továbbá várható, hogy lesznek, akik a sportolás – nem sportolás szembeállításával; míg mások a szabadidősport – élsport szembeállításával kapcsolatban érvelnek majd.

Lehetséges érvek a versenysportolóvá válás mellett:

- elkényelmesedett fogyasztói társadalmunk korában egy rendszeresebb, kötelességtudóbb, egészségtudatosabb személyiség fejlődését segíti

- fejleszti a meglevő fizikai és mentális képességeket

- a gyermek céltudatos, teljesítményorientált emberré válik

- a felvezető szöveghez kapcsolódva – a sport megtanít az élet várható küzdelmeire

- korunkban az elismert sportkarrier jó megélhetést biztosít

- megnyitja az esélyt a manapság áhított ismertség, sztárság felé

Lehetséges érvek a versenysportolóvá válás ellen:

- rendkívül nagy fizikai leterheltséget okoz – ebből több további érv is kibontható

- korlátozza/elveszi az összes szabadidőt

- gátolja a személyiség sokirányú kibontakozását

- hátrányosan befolyásolja a közoktatásban elért teljesítményt

- korlátozza a pályaválasztást, a párkeresést

- a teljesítménykényszer manapság egyre komolyabb egészségügyi kockázatokat rejt

A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.

A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!

Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.