Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Megvan a középszintű magyarérettségi érvelési feladatának nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslata. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.
Itt van a 2020-as magyarérettségi szövegértési feladatsorának megoldása

Megoldási javaslat:
A feladat a fiatalok versenyszerű, szervezett sportolása melletti vagy elleni érvelést vár el a vizsgázótól. Várható, hogy az érettségizők mellette és ellene is megfogalmazzák érveiket.
Továbbá várható, hogy lesznek, akik a sportolás – nem sportolás szembeállításával; míg mások a szabadidősport – élsport szembeállításával kapcsolatban érvelnek majd.Lehetséges érvek a versenysportolóvá válás mellett:
- elkényelmesedett fogyasztói társadalmunk korában egy rendszeresebb, kötelességtudóbb, egészségtudatosabb személyiség fejlődését segíti- fejleszti a meglevő fizikai és mentális képességeket- a gyermek céltudatos, teljesítményorientált emberré válik - a felvezető szöveghez kapcsolódva – a sport megtanít az élet várható küzdelmeire- korunkban az elismert sportkarrier jó megélhetést biztosít- megnyitja az esélyt a manapság áhított ismertség, sztárság feléLehetséges érvek a versenysportolóvá válás ellen:
- rendkívül nagy fizikai leterheltséget okoz – ebből több további érv is kibontható- korlátozza/elveszi az összes szabadidőt- gátolja a személyiség sokirányú kibontakozását- hátrányosan befolyásolja a közoktatásban elért teljesítményt- korlátozza a pályaválasztást, a párkeresést- a teljesítménykényszer manapság egyre komolyabb egészségügyi kockázatokat rejtA diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.
A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!
Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.