Ezeken a szakokon kell a legnagyobb versenyre számítani idén a keresztféléves felvételin

Ha idén felvételiztek, akkor érdemes tudnotok, melyik szakokon lesz a legnagyobb verseny a bekerülésért. Mutatjuk, tavaly melyik szakokra jelentkeztek a legtöbben a keresztféléves felvételin.

  • Eduline

A tavalyi keresztfélélves felvételin a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztek a legtöbben a keresztféléves felvételin. A második helyen a Szent István Egyetem, a harmadik legnépszerűbb pedig a Budapesti Corvinus Egyetem volt a jelentkezők körében.

Az első helyen megjelölt jelentkezéseket figyelembe véve mesterképzésre 4 593-an (közülük 4 296-an állami ösztöndíjas formára), alapképzésre 590-en, felsőoktatási szakképzésre pedig 98-an jelentkezte tavaly.

A legnépszerűbb mesterképzések a vezetés és szervezés, a gépészmérnöki, a mérnökinformatikus, a műszaki menedzser és a vállalkozásfejlesztés volt, így idén is ezeken a szakokon számíthattok nagyobb versenyre. Az alapképzésre jelentkezők közül a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, illetve az emberi erőforrások képzésre jelentkeztek.

Az idei keresztféléves felvételiről itt olvashatjátok el a legfrissebb cikkeinket.

Hány többletpontot szerezhettek a keresztféléves felvételin?

Milyen dokumentumokért kaphattok pluszpontot a keresztféléves felvételin? Itt vannak az aktuális pontozási szabályok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.