Felvételi 2019: melyik természettudományos tárgy számít bele a pontszámba?

Melyik természettudományos tárgy eredményét veszik figyelembe az idei érettségin? Hány pontot szerezhettek a felvételin a középiskolai év végi jegyeitekkel?

  • Eduline

Öt tantárgy utolsó két év végi osztályzatait kell összeadni, így maximum 100 pontot szerezhettek:

magyar nyelv és irodalom (évenként a 2 osztályzat számtani átlaga),

történelem,

matematika,

legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom),

egy, legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy.

Természettudományos tantárgy a fizika, kémia, biológia, földrajz (földünk és környezetünk), természetismeret és a természettudomány.

Mi történik, ha egyiket sem tanultátok két éven keresztül?

Ha egy diák egy természettudományos tárgyat sem tanult két tanéven keresztül (vagy két természettudományos tárgy, amelyet legalább egy tanéven keresztül tanult), „a középiskolának az Oktatási Hivatalnál kérelmeznie kell annak megállapítását, hogy a pedagógiai programjában és helyi tantervében szereplő tantárgyaknak a középiskola által kiállított bizonyítványokban szereplő eredményei közül melyek azok, amelyek természettudományos tantárgyakból elért eredményeknek minősülnek”, írja a felvételi tájékoztató.

A 2019-es felsőoktatási felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Érettségi 2019: kiknek kell szóbelizniük matekból?

Közeleg az érettségi, már csak két hónap van a felkészülésre. De milyen szabályok vonatkoznak a matekérettségire? Mikor tehető matekból középszinten szóbeli vizsga? Itt a válasz.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.