Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Bruttó 621 200 forint - ennyi volt teljes munkaidőben az átlagkereset novemberben a KSH legfrissebb adatai szerint. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14,0, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest
A helyzetet némiképpen árnyalja, hogy a bruttó kereset mediánértéke 489 400 forint, míg a nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el. Vagyis a dolgozók pontosan fele keresett ennél többet illetve ennél kevesebbet. Ezek az értétek 16,0, illetve 15,3 százalékkal voltak magasabb az előző év azonos időszakinál - írja a KSH.
Ha leszámítjuk a prémiumokat, jutalmakat és az egyéb nem rendszeres különjuttatásokat, akkor a KSH szerint a bruttó átlagkereset 548 600 forintra becsülhető. Ez még mindig 14,3 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 547 500, a költségvetésben 539 100, a nonprofit szektorban 587 200 forintot tett ki, 14,2, 13,7, illetve 17,3 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 413 100, a kedvezményeket figyelembe véve 427 700 forintot ért el, 14,1, illetve 14 százalékkal volt magasabb, mint 2022 novemberében.
A reálkereset 5,7 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 7,9 százalékos növekedése mellett.
- olvasható a KSH jelentésében.
A bruttó mediánkereset 489 400 forint volt, amely 16 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot tett ki. Ez pedig 15,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.