503 ezer forint: a KSH szerint ennyi volt júniusban a bruttó magyar átlagkereset

Kiszámolta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mennyi volt júniusban az átlagkereset: bruttó 503 500 forint.

  • Eduline/MTI

Júniusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt.

A kedvezményeket is figyelembevéve számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt - ismertette szerdai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 800 forintot ért el.

Az átlagnál többet mond el a medián, vagyis a középső érték, amelynél az emberek fele többet, másik fele kevesebbet keres: ez bruttó 403 ezer, nettó 280 800 forint volt, kerek 17 százalékkal felülmúlva a tavaly júniusi számokat.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.