22 ezren dolgoznak a nyári diákmunkaprogramban

Ezt közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

  • Eduline/MTI

Az ötezer megkötött szerződés alapján 21 753 középiskolás, egyetemista dolgozik a programban. Bértámogatással ösztönzik a nappali tagozaton tanuló 16-25 évesek elhelyezkedését a nyári szünetben.

A diákok, hallgatók július elseje óta állhatnak munkába önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban.

A minisztérium szerint a szabadságolások miatt kieső átmeneti vagy az érintett szektorokra jellemző általánosabb munkaerőhiányt lehet pótolni diákok alkalmazásával.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.