Évek óta ezek a legnépszerűbb szakok, több ezer felvételiző kedvencei - mutatjuk, mennyit kereshettek velük

Gazdasági alapszakon szeretnétek továbbtanulni, vagy éppen végeztetek és kíváncsiak vagytok, milyen fizetésekre számíthattok frissdiplomásként? Hány hónap alatt találhattok állást, és milyenek a kezdő fizetések? Megnéztük, mire számíthatnak a gazdasági szakosok.

  • Csik Veronika

Az idei felvételin is a gazdasági szakok taroltak, a magasan meghúzott előzetes ponthatárok ellenére több ezren próbálnak állami ösztöndíjas helyet szerezni gazdálkodás és menedzsment vagy kereskedelem és marketing szakon.

Nézzük mi vár rátok a diplomaszerzés után

A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb statisztikái alapján a gazdasági szakon tanulók több mint fele már az egyetemi éveinek utolsó hónapjaiban dolgozott. Ez az arány a második legnagyobb, ha a korán munkába állók számát nézzük, a gazdasági képzésen tanulóknál csak az informatikusok közül dolgoznak többen már egyetem alatt.

Tanárhiány és pedagógusfizetések

A sokat emlegetett tanárhiány mellett nem meglepő, hogy a pedagógusképzések friss diplomásainak több mint 88 százaléka a saját szakmájában tud elhelyezkedni. A fizetés viszont kifejezetten alacsony: a bruttó átlagkereset 226 077 forint, de még a legmagasabb fizetéssel rendelkezők keresete sem éri el a 250 ezer forintot (a kezdő pedagógusok bére ennél is alacsonyabb, a különbség oka, hogy a pályakövetési statisztikákban azok is szerepelnek, akik más területen helyezkedtek el). A tanároknál kevesebbet csak a művészetközvetítés képzési területen diplomázók keresnek: bruttó 212 830 forintot.

Az elhelyezkedési idő is mutatja, hogy a gazdasági képzéseken diplomát szerzőkre nagy idény van a punkaerőpiacon: végzés után átlagosan 42 nap alatt el tudnak helyezkedni. Jellemzően egyébként az a végzettek nagy része (92,7%-a) versenyszférában talál munkát, nem nagyon kezdenek egyéni vállalkozásba később sem.

A gazdasági alapképzéseken 2011/2012-es tanévben abszolvált hallgatók adatai alapján a diplomaszerzést követő egy éven belül a legtöbben - több mint a végzettek fele - dolgoznak, vagy munka mellett tanulnak is. A gazdaságtudományi képzésen nagyon magas a továbbtanulók száma, a diplomaszerzés után a hallgatók 87,84%-a továbbtanul mesterképzésen vagy valamilyen más alapképzésen.

Jövedelem és diplomás munka, gazdaságtudományok képzési terület, alapképzések (2017/2018-ban abszolvált hallgatók), átlagjövedelem=356 766 Ft.
Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztálya

A pályakövetési rendszer statisztikái a 2017/18-as tanévben abszolvált hallgatók adatait felhasználva 1 és 3 éves munkaerőpiaci utókövetésük alapján azt mutatja 2021-ben, hogy

a gazdasági szakon végzettek bruttó átlagjövedelme 356 766 forint.

A legjobban a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett hallgatók keresnek, az ő fizetésük átlagban meghaladja a 450 ezres bruttó havi fizetést is, a második helyen állnak azok, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztek, az ő fizetésük kicsivel több 400 ezer. A harmadik helyen a Eötvös Lorán Tudományegyetem hallgatói állnak 380 ezres fizetéssel.

Melyik gazdasági munkakörben lehet a legtöbbet keresni?

A legmagasabb fizetést a pénzügyi és számviteli munkakörben dolgozók vihetik haza, átlagban bruttó 737 348 forintot havonta (ez több mint 490 ezer forint nettóban). A második legjobban fizető munkakör a gazdasági, költségvetési szervezetek vezetése, ez bruttó 593 252 forintot ér havonta.  A magasan képzett ügyintézők átlagban bruttó 574 340 forintot kaphatnak havonta. A kereskedelmi és marketingfoglalkozások 557 086 forintos havi fizetést érnek.

Az ötödik helyen a kereskedelmi és értékesítési ügyintézők, ügynökök állnak (482 220 forintért/hó), őket a pénzügyi, gazdasági ügyintézők követik (469 158 forintért/hó), majd az irodai, ügyviteli foglalkozások (457 861 forintért/hó), a számviteli (457 131 forintért/hó), egyéb ügyintézők (428 471 forintért/hó), végül pedig az irodai, ügyviteli munkakör jön bruttó 313 497 forintos havi fizetésért.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

Szélesebb jogköröket adna a szülőknek az óvodákban és iskolákban a Gyermekjogi Civil Koalíció

A szülők erősebb beleszólási lehetőségeitől az iskolai zaklatás kezelésén és az inkluzív oktatás fejlesztésén át a roma tanulók szegregációjának visszaszorításáig számos oktatási reformjavaslat szerepel abban a több mint százoldalas gyermekjogi csomagban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció adott át Bódis Krisztának. A dokumentum az oktatás mellett a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának problémáira is rendszerszintű megoldásokat javasol.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.