Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Felmérték a középiskolák igényeit, a jogosult tanulók mintegy kétharmada már jelezte, hogy részt venne a kéthetes külföldi nyelvi kurzusokon - mondta Bartos Mónika miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek. A részletes pályázati felhívás és a nyelviskolák képzési kínálata november 30-tól lesz elérhető.
A kéthetes, állami finanszírozású nyelvtanfolyamok keretében a legtöbben az Egyesült Királyságba utaznának, a második legnépszerűbb úticél Málta, a harmadik pedig Németország - írja a Magyar Nemzet.
Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: a 140 ezer jogosult tanuló közül 90 ezren jelezték az érdeklődésüket az október 10-én zárult igényfelmérésben, 738 intézményből 531 töltötte ki a kérdőíveket. 81 ezer fő csoportosan, kilencezer tanuló pedig egyénileg szeretne külföldre utazni.
Az érdeklődők 80 százaléka angol nyelvterületre utazna, 17 százaléka német nyelvű tanfolyamra, három százalék pedig franciára jelentkezik. Mivel az országban egyetlen olyan iskola van, ahol a kínait első idegen nyelvként tanulják, így Kínába értelemszerűen csak ennek az intézménynek a tanulói mennek majd - tette hozzá a miniszteri biztos.
A programot a Tempus Közalapítvány szervezi és bonyolítja, állami előfinanszírozással valósul meg, a családoknak semmit sem kell fizetniük. Azok is részt vehetnek a nyelvtanfolyamokon, akiknek már van középfokú nyelvvizsgája.
A részletes pályázati felhívás és a nyelviskolák képzési kínálata november 30-tól lesz elérhető. A diákoknak a nyelviskolától befogadó nyilatkozatot kell beszerezniük a pályázathoz. Sok nyelviskola komplett szolgáltatáscsomagot kínál, a szállást és az utazást is intézik – mondta Bartos Mónika.
A kísérő tanárok között diákcsoportonként minimum egy nyelvtanárnak kell lennie, ebbe bekapcsolódhatnak a fenntartók másik iskoláiban tanító pedagógusok is. A csoportokat kísérő nyelvtanárok nyári szabadsága ugyanakkor így biztosan lerövidül.
A programban összesen 140 ezer diák vehet részt, a kéthetes utazás során 20-25 órás nyelvtanfolyamon tanulnak majd.
Külföldi nyelvtanfolyamok: fejenként több mint 600 ezer forintot szánnak az utazási költségekre
A kormány 90 milliárd forintot fordít a kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokra, amelyeken a 9. és a 11. évfolyamra járó diákok vehetnek részt - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).