Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Vajda János Gimnáziumnál tüntettek.
Ellenzéki politikusok és aktivisták demonstráltak Keszthelyen a helyi gimnázium igazgatói pályázata miatt - tudósított a Hír Tv.
Az iskola élére egyetlen pályázó akadt, de a fenntartó visszadobta a pályázatát, így az intézmény egyelőre igazgató nélkül maradt. Annak ellenére döntöttek így, hogy a tantestület 70 százaléka támogatta az eddigi intézményvezetőt.
Az ellenzéki politikusok szerint nem szakmai, hanem politikai döntés született, mivel az egyedüli pályázó korábban részt vett egyebek mellett a kockás inges tiltakozásban.
Tüntetnek az algyői szülők az új igazgató ellen
Nem fogadják el az Emberi Erőforrások MInisztériumának döntését. Az algyői szülői munkaközösség vezetőjének szervezésében ma 18 órától demonstrációt tartanak a szülők a Fehér Ignác Általános Iskola előtt - értesült a Délmagyar. Nemrég az Emmi Gondáné Pál Ildikót nevezte ki az iskola élére annak ellenére, hogy a szülők és a tantestület sem támogatta.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.