Drasztikus fizetéscsökkenés: tiltakozó akciót szervez három szervezet

A Hívatlanul Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért, valamint az Osztályfőnökök Országos Szakmai Szervezete is tiltakozik a gyógypedagógiai asszisztensek fizetésének csökkentése ellen.

  • Eduline
MTI / Beliczay László

A hvg.hu írt arról, hogy szeptember óta jóval kisebb fizetést kapnak kapnak az érzékszervi fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek. Egy márciusi kormányrendelet ugyanis egységesítette a pótlékokat – úgy, hogy mindenkitől elvették. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) érdemben nem reagált egyelőre arra a felvetésre, kezdeményezik-e a jogszabály-módosítást.

A három civil szervezet ezért tiltakozó akciót szervez – arra kérnek mindenkit, hogy álljanak ki azok mellett, „akik nélkül a differenciálás éppen az érzékszervi és testi sérült gyerekek intézményeiben szólam lenne csupán;  akik folyamatosan, napi nyolc órában vannak jelen azok között a gyerekek között, akik között mi 4-5-öt; akik szükség esetén gyerekek orrát és fenekét törlik, intimbetétjeit cserélik, fénymásolnak, segítenek előkészíteni és elrakni a tanítás eszközeit”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.