Változik a szakiskolai felvételi a keretszámok miatt

Átmeneti szabályozást léptet életbe a szakképző iskolák felvételi eljárásánál a kormány, miután a februári, szakmaszerkezeti döntésről szóló kormányrendeletben a korábban közzétett tervezethez képest megváltoztak a keretszámok és a képzési irányok - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből, amelyet kedden juttatott el MTI-hez.

  • MTI
MTI

A tervezett képzési irányok, keretszámok a társadalmi egyeztetés során már tavaly szeptemberben ismertté váltak - írja az NGM. A tájékoztatás szerint az előzetes tervezethez képest kedvezőbb helyzetbe kerülő, új szakmák indítására lehetőséget kapó szakképző intézmények számára a kormány a vonatkozó szabályok és határidők ideiglenes módosításával megteremti a lehetőséget a felvételi eljárásba történő bekapcsolódásra és a kapott új képzési lehetőségek keretszámainak feltöltésére.

Ehhez kapcsolódóan az érintett szakokra jelentkező tanulóknak is lehetőségük lesz az eredeti továbbtanulási szándékuk és jelentkezésük megváltoztatására - derül ki a minisztérium közleményéből.

Több szakképző iskola ugyanakkor a társadalmi egyeztetésen megismert tervezettől eltérő, azt meghaladó mértékben, felesleges kockázatot vállalva tervezte meg a felvételi keretszámait és fogadta a tanulói jelentkezéseket - írja az NGM. A tanulókat azonban emiatt nem érheti hátrány, mert képzésük más, a jelentkezési lapjukon másodikként, harmadikként megjelölt szakképző intézményben megvalósulhat - teszik hozzá.

A megváltozott felvételi lehetőségekről, valamint az iskolák és a szülők ezzel összefüggő teendőiről az Oktatási Hivatal honlapján közzétett tájékoztató segíti az iskolákat, amelyet elektronikus úton közvetlenül is megkaptak - olvasható az NGM közleményében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.