Itt van az összes fizetési adat: ennyit keresnek a pedagógusok októbertől

Alighanem sok pedagógus kíváncsian várja az október elején érkező fizetést, annak az összege ugyanis valamivel magasabb lesz, mint az előző fizetésé. Az elmúlt két hétben három különböző kategória fizetési adatait tettük közzé, itt megnézhetitek az összes adatot.

  • Eduline

 

Shutterstock
A számítás alapja a költségvetési törvényben szereplő vetítési alap - korábban a minimálbérhez igazodtak a tanári bérek is -, amelynek az összege 2016-ban is 101 500 forint. A pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló kormányrendelet alapján 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között az illetményalap középfokú végzettség esetén a vetítési alap 119,6 százaléka (121 394 forint), alapfokozat esetén 174,5 százaléka (177 117 forint), mesterfokozat esetén 193,2 százaléka (196 098 forint).Szépítene Palkovics az elmúlt évek egyik legrosszabb oktatási statisztikáin

Azt, hogy a különböző életkorú pedagógusok az illetményalap hány százalékát vihetik haza, a köznevelési törvény határozza meg - természetesen bruttó összegekről van szó.

Mennyi lesz a pályakezdők bére?

A "gyakornok" kategóriába sorolt fiatal pedagógusok az illetményalap 100 százalékát kapják meg, a korábbi bruttó, az alapszakos végzettségűeknek járó 171 433 és a mesterfokozattal rendelkezőknek járó 189 196 ezer forint helyett ettől a hónaptól bruttó 177 117 és 196 098 forintos bruttó bérre számíthatnak a friss diplomás tanárok és tanítók.

Mennyit lehet keresni a "pedagógus I" kategóriában?

Kategória:

pedagógus I

Év

Középfokú végzettséggel

Alapszakos/főiskolai végzettséggel

Mesterszakos/egyetemi végzettséggel

2.

3-5

145 672

212 541

235 317

3.

6-8

157 812

230 252

254 927

4.

9-11

163 881

239 108

264 732

5.

12-14

169 951

247 964

274 537

6.

15-17

176 021

256 820

284 342

7.

18-20

182 091

265 676

294 147

8.

21-23

188 160

274 532

303 951

9.

24-26

194 230

283 388

313 756

10.

27-29

200 300

292 243

323 561

11.

30-32

206 369

301 099

333 366

12.

33-35

212 439

309 955

343 171

13.

36-38

218 509

318 811

352 974

14.

39-41

224 578

327 667

362 781

15.

42-44

230 648

336 523

372 586

Mennyit lehet keresni a "pedagógus II" kategóriában?

Ledolgozott évek száma (kategória: pedagógus II)Középfokú végzettséggelFelsőfokú, alapszakos végzettséggelMesterfokozat
9-11182 091265 676294 147
12-14188 160274 532303 954
15-17194 230283 388313 756
18-20200 300292 243323 561
21-23206 369301 099333 366
24-26212 439309 955343 171
27-29218 509318 811352 976
30-32224 578327 667362 781
33-35230 648336 523372 586
36-38236 718345 379382 391
39-41242 788354 235392 196
42-44248 857363 090402 000
Hozzászólások