Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról.

A ház ülése reggel 9 órakor kezdődik. A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangoznak el.
A képviselők így azonnal a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartanak összevont vitát. A Fidesz és a KDNP vezető politikusai által jegyezett előterjesztésről várhatóan délelőtt 10 óra után szavaznak is.
Megvan, ki lesz az új oktatási államtitkár: a köz- és a felsőoktatásért is ő felel majd
A 64 éves Bódis József a köz- és a felsőoktatásért is felel majd. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke és a Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora lesz az oktatási államtitkár a Kásler Miklós vezette vezette Emberi Erőforrás Minisztériumban - írja a hvg.hu.
Az indítvány alapján a leendő kabinet tíz tárcája a következő lesz: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium - az oktatás a jelenlegi állás szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumához, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik majd.
"Ütőképes csapat lesz" - az oktatásról alig árult el valamit az új Emmi-vezető
„Ütőképes csapat lesz az Emmiben" - mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Miniszériumának új vezetője, aki a Magyar Időknek keveset árult el arról, milyen tervei vannak az oktatással, egyedül arról beszélt, hogy egy helyettes államtitkár felel majd a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatásért.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.