Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Gregor József Általános Iskola, a XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium, a XXI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - többek között ezeket az iskolákat is a kiemelkedő teljesítményű intézmények közé sorolta az Oktatási Hivatal.

Az Oktatási Hivatal 2015 óta közli azoknak az intézményeknek a listáját, ahol a kompetenciamérés eredményei alapján az átlagosnál nagyobb a pedagógiai munka fejlesztő hatása - korábban már feldolgoztuk a tavaly májusi kompetenciamérés eredményei alapján kidolgozott országos listát, most pedig azokat a budapesti általános iskolákat mutatjuk meg, amelyeket az elmúlt öt évben legalább egyszer a kiemelkedő teljesítményű intézmények közé sorolt az Oktatási Hivatal.
Ezek az ország legjobb általános iskolái: itt a friss lista
A hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola - állami és egyházi iskola, valamint egyetemi gyakorlóiskola is szerepel a kiemelkedő teljesítményű iskolák listáján.
Ezek azok az intézmények, amelyek jobb eredményeket érnek el a diákokkal, mint az a gyerekek korábbi eredményei alapján várható lenne. A hatodikosok, nyolcadikosok és tizedikesek ugyanis minden év májusában kitöltik a szövegértési és matematikai kompetenciáikat tesztelő feladatsort, abból pedig nemcsak az derül ki, hogy egy diák meg tudja-e oldani az életszerű matekpéldákat vagy megfelelően tudja-e értelmezni a különböző szövegrészleteket. Az adott évi eredményét össze lehet hasonlítani a két évvel korábbi pontszámával, így meg lehet nézni, hogy egy nyolcadikos kompetenciáig mennyit fejlődtek hatodikos kora óta.
A következő két táblázatban azok a budapesti iskolák szerepelnek, amelyek a 8. évfolyamos kompetenciamérés eredményei alapján az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok matematikai és szövegértési képességeit.
Matematika
| Intézmény | Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette a feltételt |
| Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda | 2 |
| Áldás Utcai Általános Iskola | 2 |
| Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium | 2 |
| Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola | 2 |
| Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium | 1 |
| Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola Újszász utcai Telephelye | 3 |
| Budafoki Herman Ottó Általános Iskola Telephelye | 1 |
| Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola | 2 |
| Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola | 1 |
| Budapest III. Kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium | 1 |
| Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | 1 |
| Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium | 2 |
| Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola | 1 |
| Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola | 1 |
| Budapest XIII. Kerületi Hunyadi Mátyás Általános Iskola | 2 |
| Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola | 2 |
| Budapest XIII. Kerületi Tomori Pál Általános Iskola | 1 |
| Budapest XIV. Kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola | 1 |
| Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola | 1 |
| Budapest XVI. Kerületi Arany János Általános Iskola | 2 |
| Budapest XVI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola | 1 |
| Budapest XVI. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | 2 |
| Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium | 4 |
| Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola | 4 |
| Budapest XVIII. Kerületi Bókay Árpád Általános Iskola | 2 |
| Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium | 4 |
| Budapest XXI. Kerületi Eötvös József Általános Iskola | 1 |
| Budapest XXI. Kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola | 4 |
| Budapest XXI. Kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | 2 |
| Budapest XXIII. Kerületi Fekete István Általános Iskola | 1 |
| Budapest XXIII. Kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola | 4 |
| Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | 4 |
| Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium | 2 |
| ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola Telephelye | 3 |
| Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola | 2 |
| Fodros Általános Iskola | 3 |
| Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola | 4 |
| Gulner Gyula Általános Iskola | 3 |
| Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola | 3 |
| Kispesti Bolyai János Általános Iskola | 3 |
| Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola | 3 |
| Kispesti Kós Károly Általános Iskola | 2 |
| Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium | 1 |
| Kőbányai Bem József Általános Iskola | 1 |
| Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola | 1 |
| Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | 1 |
| Óbudai Harrer Pál Általános Iskola | 1 |
| Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda | 3 |
| Pais Dezső Általános Iskola | 3 |
| Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola | 2 |
| Reménység Katolikus Általános Iskola | 1 |
| Sashalmi Tanoda Általános Iskola | 2 |
| Szabadság Sugárúti Általános Iskola Szabadság sugárút 34-36. Telephelye | 1 |
| Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium | 4 |
| Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium | 3 |
| Szent Korona Általános Iskola | 1 |
| Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium | 3 |
| Törökvész Úti Általános Iskola | 1 |
| Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola | 5 |
| Újpesti Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | 5 |
| Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | 4 |
| Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola Ének-zene Tagozatos Általános Iskolája | 3 |
| Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | 4 |
Szövegértés
| Intézmény | Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette a feltételt |
| Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium | 1 |
| Budafoki Herman Ottó Általános Iskola Telephelye | 1 |
| Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola | 1 |
| Budapest III. Kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium | 1 |
| Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola | 1 |
| Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola | 1 |
| Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola | 1 |
| Budapest XVI. Kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola | 1 |
| Budapest XVI. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | 2 |
| Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola | 4 |
| Budapest XXI. Kerületi Lajtha László Általános Iskola | 2 |
| Budapest XXIII. Kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola | 4 |
| Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | 4 |
| Diadal Úti Általános Iskola | 1 |
| Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola | 2 |
| Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola | 1 |
| Óbudai Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola | 1 |
| Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola | 1 |
| Zugligeti Általános Iskola | 1 |
| Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | 3 |
Ezek a középiskolák is az ország legjobbjai közé tartoznak: egy másik lista
A budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium, a makói József Attila Gimnázium, a mátészalkai Budai Nagy Antal Szakgimnázium, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium - többek között ezek a középiskolák szerepelnek azon a listán, amelyet az Oktatási Hivatal állított össze a kiemelkedő pedagógiai teljesítményű intézményekről.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.