Kellemetlen meglepetés: még mindig nem javult a diákok teljesítménye

Múlt hét óta elérhetőek a tavalyi kompetenciamérés eredményei, az elmúlt évekhez képest nem változott jelentősen a diákok teljesítménye. Mit lehet tudni a mérésről és a feladatokról? Összegyűjtöttük.

  • Eduline

Pénteken nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal (OH) a 2014-es kompetenciamérés eredményeit. A 6., 8. és 10. osztályos diákoknak egy szövegértési, illetve egy matematikai feladatsort kellett megoldaniuk. A részvétel kötelező: a tavalyi évben 4348 iskola 244 577 diákja írta meg a tesztet. Ahogy 2008 óta, 2014-ben sem változott jelentősen a diákok teljesítménye az előző évekhez képest. A 2014-es feladatsorokat és javítókulcsokat itt találjátok.

Oktatási Hivatal

Az eredményekről fenntartói, iskolai és telephelyi összesítés is készült, emellett egy jelszó megadásával az egyes diákok eredményeit is meg lehet nézni. Az OH április 30-ig részletes elemzést is készít majd az eredményekről. A teszt egy hétfokozatú skálán méri a diákok képességeit. A teljesítmény matematikából a 6-ról a 8. évfolyamra jelentősen, utána a 10. osztályok kisebb mértékben nő - szövegértésből egyenletesebb a fejlődés.

Oktatási Hivatal

Az úgynevezett „Telephelyi jelentés" azért hasznos, mert nem csak az iskolák abszolút eredményei látszanak belőle, hanem az is, hogy az iskola mennyire tudja kompenzálni a diákok szociokulturális és gazdasági hátrányait. A szülők és a diákok ezekről egy tanulói kérdőíven számolhatnak be, amelynek kitöltése önkéntes. Az ezek alapján képzett családiháttér-index révén összehasonlíthatóvá válik az azonos, vagy hasonló körülmények között élő diákokat oktató iskolák teljesítménye. Az elmúlt évek jelentéseit itt nézhetitek meg, az intézményi és telephelyi jelentés alatt pedig rákereshettek az egyes iskolák teljesítményére.

Ilyen feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak

A szövegértési teszt azt vizsgálja, hogy a tanulók mennyire képesek az adott szöveget megérteni, a mindennapi élet során használni és alkalmazni. A feladatsorban különböző szövegek szerepelnek, egyenként 7-15 kérdéssel. A matematikateszt során azt nézik, hogyan képesek a diákok mindennapokban használni az iskolában tanult matematikai ismereteket. Egy-egy feladathoz 1-4 kérdés tartozik, amelyek egyre nehezednek. A kérdések között vannak viszonylag egyszerű, egy lépésben megoldható, de hosszabb számításokat igénylő, vagy önálló matematikai módszer leírását kérő feladatok is.

Oktatási Hivatal

Kompetenciamérést először a 2000/2001-es tanévben, ősszel végezte az 5. és 9. évfolyamon, aztán a 2002/2003-as tanévben a mérés átkerült a 6. és 10. évfolyam végére. Ezekhez csatlakozott 2004-ben a 8. évfolyam, így alakult ki a mai mérési rend. Az évfolyamváltáshoz a tartalom változása is igazodott, de a felmérés mérési területei nem változtak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.