Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A vád szerint egy tanár több tizenéves fiút is zaklatott, sőt akadt, akivel szexuális kapcsolatot létesített.

A tanárt tavaly január 13-án, egy ellene tett feljelentés alapján a rendőrök elvitték, fél évet előzetes letartóztatásban töltött, június vége óta szabadlábon védekezik. A férfi két oktatási intézményben szedte áldozatait. A fociakadémia mellett egy gimnázium két-két növendékét molesztálta a pedagógus. A áldozatok közül kettőnél állítólag aktus is történt - írja a Blikk.
A sértettek tanúja többek között az a tanárnő is, aki a vádlottal együtt dolgozott mindkét intézményben. Ő fogott gyanút, a fiúk neki panaszolták el a történteket, ezt követően indult meg az eljárás. A tanárt tavaly január 13-án, az ellene tett feljelentés másnapján elvitték a rendőrök, fél évet előzetes letartóztatásban töltött, június vége óta szabadlábon védekezik.
Az ügyészség decemberben emelt vádat a 41 éves pedagógus ellen, többrendbeli szexuális kényszerítés bűntette, kiskorú veszélyeztetése miatt. A maximális kiszabható büntetése 12 év börtön.
A közösségi médián zaklatta diákját egy pesti gimnázium tanára
Hamis Facebook-profilról, magát diáklánynak kiadva levelezett diákjával egy pesti gimnázium tanára. Diákjai szexuális zaklatásával vádolják egy pesti gimnázium igazgató-helyettesét, aki egy fociakadémián is órákat adott. Ügyének első tárgyalását elhalasztották, mivel a gyanúsított nem vette át az idézést - írja a Borsra hivatkozva a hvg.hu Elkezdett nekem írogatni egy Petra nevű lány.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.