"Leckét akart adni a gúnyolódóknak" - mondta az amerikai iskolai lövöldöző

A Washington államban lövöldöző diák zaklatással vádolja áldozatait, ezzel próbálja indokolni tettét. Az egy nappal korábbi tragédia elkövetőjének nevét és vallomásának egy részletét csütörtökön hozták nyilvánosságra.

  • MTI
A lövöldözés az egyik rockfordi iskolában történt
MTI/AP/Nick Geranios

Sajtótájékoztatóján Ozzie Knezovich megyei seriff közölte: a 15 éves Caleb Sharpe édesapjától ellopott pisztolyokkal hajtotta végre tettét. A rendőrségen azt mondta, hogy leckét akart adni az őt gúnyoló és zaklató diákoknak. Kiderült, hogy az agyonlőtt áldozat előzőleg azt kiáltotta oda osztálytársának: "mindig is tudtam, hogy egyszer szétlövöd az iskolát". 

 A seriff bejelentette: a kórházban ápolt három diáklány állapota kielégítő. Azt is elmondta, hogy előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt emelnek vádat a fiú ellen. 

Az északnyugati Washington államban, Spokane közelében lévő Rockford általános iskolájában lövöldöző diáknál két pisztoly volt, mindkettőt használni akarta, de az egyik elakadt. Ekkor a megcélzott diák könyörögni kezdett, ám Sharpe a másik pisztollyal nyomban lelőtte. A dühöngő fiút az iskola biztonsági őrei fogták le.

Iskolai ámokfutás: lelőtte egyik osztálytársát egy amerikai diák

Lelőtte egy osztálytársát egy diák, másik hármat pedig súlyosan megsebesített szerdán egy Washington állambeli iskolában. A tragédia a Spokane város közelében lévő Rockford általános iskolájában történt. A túlélő áldozatokat kórházban ápolják, egyikük sincs életveszélyben. A lövöldöző diáknál két pisztoly volt, mindkettőt használni akarta, de az egyik elakadt.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.