Iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, hárman meghaltak

Legalább három ember meghalt csütörtökön egy középiskolai lövöldözésben az Egyesült Államokban, az Új-Mexikó állambeli San Juan megyében található Aztec város egyik középiskolájában - közölte Ken Christesen megyei seriff.

  • MTI

Az áldozatok mindegyike feltehetően diák - mondta a tudósítóknak nyilatkozva a seriff, aki hozzátette, hogy a támadó is életét vesztette.

A hatóságok legfrissebb közlése szerint a támadó a három áldozat egyike, ugyanakkor nem közöltek egyéb részletet róla. A rendőrség mindössze azt közölte, hogy két áldozat a középiskola tanulója volt. Az elkövető indítéka egyelőre nem ismert. A 15 sebesültről szóló korábbi értesüléseket nem erősítette meg a Farmingtonban lévő legközelebbi kórház.

Diákok tarkóra tett kézzel hagyják el az Új-Mexikó állambeli Aztec város egyik középiskoláját az épület evakuálásakor
MTI/AP/The Daily Times/Jon Austria

A hatóságok közölték, hogy megtisztították az épület egészét. Az iskola környékén a lövöldözést követően szövetségi ügynökök és állami rendőrök helyszíneltek, a területet lezárták. Az oktatási intézmény 900 diákját evakuálták az épületből. Aztec egy 6500 lakosú vidéki település Új-Mexikó szívében.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.