Akár több tízezer forintba is kerülhetnek az ingyenes tankönyvek

Keveseknek ingyenesek a tankönyvek ténylegesen. Van, aki azért veszi meg, hogy sajátként használhassa a gyerek, más azért, mert gyűrött, hiányos könyveket kap az iskolától. És van, ahol a kötelező állami mellett magánkiadó könyvét is kérik az iskolák - mert inkább abból tanítanak.

  • Eduline
MIT/Rosta Tibor

A jelenlegi szabályozás alapján az 1–9. évfolyamon minden diák térítésmentesen juthat hozzá a tankönyvekhez. Ez azt jelenti, hogy a közoktatásban részt vevő diákok 85 százalékának nem kell fizetnie ezekért a kiadványokért.

Szinte alig van olyan család, ahol valóban semmit nem költenek tankönyvekre, extrém esetben pedig akár 20 ezer forintot is otthagyhatnak a szülők a tankönyvboltban, ingyentankönyv ide vagy oda.

A probléma alapja az, hogy a diákok nem ingyen kapnak tankönyvet, hanem – ahogyan a rászoruló családok korábban is – térítésmentesen kölcsönözhetik azokat egy évre az iskola könyvtárából

- írja a délmagyar.

A legrosszabbul ott járnak, ahol az iskola által megrendelt tankönyvekből a pedagógusok nem akarnak tanítani – ilyenre is van példa Szegeden. Egy édesanya elmesélte: az OFI könyveit azért kénytelen megvenni, mert kritikán aluli állapotban kapják meg, viszont azokat kell használni.

A pedagógusok viszont a Mozaik Kiadó könyveinek tematikája alapján tartják az órákat, azok alapján írják a vázlatot is, így ha érteni is akarja a gyerek a leckét, hozzá kell olvasni azt is. A dupla tankönyvcsomagot ő idén 20 ezer forintért tudta megvásárolni.

Megérkeztek a tankönyvek az iskolákba

Sikerrel lezárult a tankönyvek kiszállítása az iskolákba - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár Kifejtette: mintegy 12,5 millió tankönyvet szállítottak ki az intézményekbe, ahol még esetleg hiány van, ott szeptember 15-ig lehet a pótrendeléseket leadni. Ezek kiszállítása szeptember 24-től a hónap végéig várható - jelezte a helyettes államtitkár. Megerősítette: az 1-9.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.