Kemény kritikát kapott az új iskolai felmérés: "ez a módszer alkalmatlan"

A korábbiakhoz képest visszalépést jelent az a módszer, amellyel idén szeptembertől a diákok fizikai állapotát kell felmérni – mondta az ATV-nek a korábbi módszer megalkotója.

  • Eduline
Shutterstock

Mérey Ildikó szerint a 15 éven át jól bevált programot egy olyan módszerre cserélné a kormány, amely alkalmatlan a gyerekek fejlesztésére. Eddig ugyanis ezt az állapotfelmérést ősszel és tavasszal is el kellett végezni, az új módszer szerint azonban az idei tanévtől a tanárok már csak egy ilyen felmérést végeznek szeptemberben – mutatott rá.

Szerinte ezzel a módszer gyakorlatilag értelmét veszti, hiszen a tanévenként végzett két felmérésnek éppen az volt a lényege, hogy először a differenciáltan történő terhelés érdekében mérték fel a diákok kondícióját, majd a diákok önmagukhoz viszonyított fejlődését is objektíven értékelték.

A testnevelőtanárként dolgozó Mérey Ildikó úgy véli, a Magyar Diáksport Szövetség a pályázaton elnyert 2,2 milliárd forintból nem fejlesztette, hanem visszafejlesztette a testnevelést.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.