Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újrakezdődött a tanítás az ebolajárvány miatt bezáratott libériai iskolákban, méghozzá szigorú óvintézkedések mellett.

Április közepére ki akarja irtani a járványt az ebola által leginkább sújtott három nyugat-afrikai ország - Guinea, Libéria és Sierra Leone elnöke vasárnapi, Conakryban tartott találkozója után adott ki közleményt erről. A dokumentum szerint az államfők megegyeztek abban a közös célban, hogy az elkövetkező 60 nap során nullára csökkenjen az új ebolás megbetegedések száma. Ehhez kérték a nemzetközi közösség segítségét.
Az AP amerikai hírügynökség eközben arról számolt be, hogy hat hónap után hétfőn újrakezdődött a tanítás az ebolajárvány miatt bezáratott libériai iskolákban. A tájékoztatás szerint belépés előtt ezentúl mindenkinek testhőmérséklet-mérésnek kell alávetnie magát az érintett oktatási intézményekben. A hirtelen felszökő láz a betegség egyik tünete.
Az egészségügyi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője elmondta, hogy országszerte több mint ötezer - lázmérőket és fertőtlenítő szappanokat tartalmazó - csomagot osztottak szét az iskolákban. Az illetékes arra szólította fel az intézményeket, hogy az osztályok létszámát 50 körül maximalizálják a vírus lehetséges terjedésének megfékezése érdekében.
Az ebolajárvány 2013 decemberi kitörése óta csaknem 9200-an haltak meg az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint. Az ebola-áldozatok túlnyomó része nyugat-afrikai. Január végén ismét nőtt az új megbetegedések száma, noha előtte már jelentősen csökkent.
Az ENSZ ebola elleni missziójának vezetője emlékeztetett arra, hogy könnyebb százról tízre, mint tízről nullára csökkenteni az esetek számát. Ezt tanúsította az olyan betegségek elleni harc is, mint a gyermekbénulás.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.