Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Augusztus 11-én a debreceni Ady Endre Gimnázium épülete elé vonulnak tiltakozásul azok, akik nem fogadják el a gimnáziumot tizenhat éve vezető Rózsavölgyi Gábor igazgató leváltását - írja a Mérce.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hiába támogatta a tantestület, a szülői választmány és a diákönkormányzat, az oktatási államtitkár - indoklás nélkül - elutasította a debreceni Ady Endre Gimnáziumot tizenhat éve vezető Rózsavölgyi Gábor pályázatát. Helyette a másik pályázó Türk László történelemtanár, az egyik debreceni általános iskola igazgatóhelyettese, fideszes önkormányzati képviselő vezetheti a gimnáziumoz.
A Klebelsberg Központ csütörtökön az ATV-vel azt közölte, a gimnáziumban a fenntartói törvényességi ellenőrzés a jogszerű működés hiányát állapította meg a tanórák megtartása és helyettesítése, a pedagógusok feladatkiosztása, továbbá az intézményi dokumentumok koherenciája területén. Rózsavölgyi Gábor közleményben reagált: azt írta, a tankerület állításával ellentétben 2017-ben részletes intézkedési tervet készített az elmaradt tanórák számának csökkentése érdekében, ezt a tervet pedig a fenntartó is elfogadta. Eredetileg 25 százalékkal csökkentették volna az elmaradt órák számát, ám végül ennél sokkal jobban sikerült az intézkedés: 50 százalékkal kevesebb óra maradt el.
"Elkeserítő és felháborító, hogy egy szakmájában elismert és megbecsült embert a "politika" (mármint 1-2 ember) félre akar állítani. Ezzel egy siker-gimnáziumot be akar terelni a saját politikai térfelére. Tantestületestől és diákságostól. De ennek az intézménynek a múltja nem engedheti, hogy a politika áldozatává váljon mindaz, amit az elmúlt évtizedekben elértek. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk, akik nem fogadjuk el a döntést" - olvasható az esemény Facebook-oldalán, amit a Mérce vett észre.
Most az ország egyik legrosszabbja lennék? - cáfolja a Kliket a debreceni gimnázium leváltott igazgatója
"Három-négy éve az ország egyik legkiválóbb pedagógusa, intézményvezetője voltam. Ez megváltozott volna az elmúlt két évben? Most az egyik legrosszabbja lennék?" - teszi fel a kérdést közleményében a 2014-ben Eötvös-díjat kapott Rózsavölgyi Gábor, a debreceni Ady Endre Gimnázium eddigi igazgatója, akinek pályázatát - a Klebelsberg Központ magyarázata szerint - a "jogszerű működés hiánya" miatt utasították el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.