Nem akar a menzákon több sült krumplit és pizzát látni Michelle Obama

Folytatja a harcot az iskolai menzákon a fagyasztott pizza és a sült krumpli ellen Michelle Obama amerikai first lady, aki kedden leszögezte, hogy a Kongresszus kritikája ellenére nem enged az iskolai étkeztetés reformjából.

  • MTI
Fazekas István

A first lady 2010-ben indította el ez iskolai étkeztetés reformját, amely több gyümölcsöt és zöldséget, valamint kevesebb sót tartalmazó ételeket írt elő az iskolákban és az adagokat is szabályozta.

A republikánus törvényhozók számos kritikával illették a programot annak költségei miatt, valamint azt is kifogásolták, hogy nőtt a kidobott élelmiszer mennyisége. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az iskolák nem tudják határidőre teljesíteni az előírásokat, köztük azt, amely szerint a gyerekeknek felszolgált tésztafélék zömét teljes kiőrlésű gabonából kell készíteni.

A Kongresszus mezőgazdasággal foglalkozó albizottsága egy olyan törvényjavaslat elfogadását támogatja, amely egyéves haladékot adna az iskoláknak a 2010-es törvényben előírtak teljesítésére. A javaslatot csütörtökön tárgyalják a törvényhozók. 

 "Az új szövetségi szabályozás nem nyomná a víz alá a helyi iskolák étkeztetési programját. Ez az átmeneti, egyéves halasztás csak mentőkötelet dobna nekik" - hangsúlyozta Robert Aderholt, az albizottság elnöke.

Michelle Obama azonban kedden elfogadhatatlannak nevezte a program elodázását, amikor iskolai étkeztetési illetékesekkel találkozott. A first lady az amerikaiak elhízási mutatóival támasztotta alá, hogy igenis szükség van az egészséges táplálkozás iskolai reformjának folytatására. Mint leszögezte, megengedhetetlen, hogy az aktuálpolitika a gyerekek egészségének rovására menjen.

A halasztás "komoly veszélybe sodorná az eddig elért eredményeket" - érvelt a találkozón Sam Kass, a Fehér Ház táplálkozási tanácsadója is, és az erőfeszítések megsokszorozását sürgette annak érdekében, hogy a gyerekek elé egészséges étel kerüljön az iskolákban.

A statisztikák szerint az amerikai gyermekek és serdülők mintegy harmada túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízottak aránya a 6-11 éves korosztályban közel 20 százalék, míg a 12-19 éveseknél 18 százalék.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.