Elkeserítő: a brit elsősök egy része nem ismeri a mondatokat

Az általános iskolába érkező diákok egy része még beszélni sem tud rendesen – ez derül ki, egy tanárok bevonásával készített felmérésből. A szegény gyerekek vannak a legrosszabb helyzetben.

  • Eduline
pixabay.com

500 tanár bevonásával készült egy felmérés Nagy-Britanniában, ami egészen döbbenetes eredményeket hozott – közölte a Daily Mail.

Kiderült például, hogy az elsőbe érkező gyerekek komoly hányada még beszélni sem tud rendesen, otthon még egy épkézláb, értelmes mondatot sem tanult meg összerakni. A tanárok 75%-a találkozott már olyan elsőssel, aki nem tudott kerek mondatokban beszélni.

A tanárok több mint fele szerint probléma, hogy egyes gyerekek a legalapvetőbb utasításokat sem képesek megérteni. Közel 80% szerint ezek a gyerekek akár évekig is küzdhetnek azzal, hogy felzárkózzanak az átlaghoz, de sokan sosem lesznek képesek behozni azt a lemaradást, amit 4-5 éves korukig összeszednek.

Egy kormányzati felmérés szerint a brit gyerekek negyede nem rendelkezik megfelelő kommunikációs készségekkel, amikor megkezdi az iskolát. A szegény családok gyerekeinél ez az arány még rosszabb.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.