Vörösiszap: hová tűnt 10 millió forint a diákok adományából?

A 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint nem jutott el a támogatottakhoz - írta a Népszava.

  • MTI
MTI / Nagy Lajos

A lap szerdai számában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által megjelölt források adataira hivatkozva írták: a százforintos gyűjtőakció során 73 millió forint gyűlt össze. 

 A vörösiszap által elöntött házakban 212 gyermek lakott, az érintett három településen rajtuk kívül további 1387 gyermek él. Azok gyermekek, akiknek az otthonába betört az iszap, 230 000 forint támogatásban részesültek. A többi devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi gyermek (akiknek otthonát nem öntötte el az iszap) személyenként 10 ezer forint támogatásban részesült - idézte a források alapján a lap.

A cikk összesítése szerint így összesen 62 millió 630 ezer forint adományt osztottak szét, szemben az összegyűjtött 73 millióval.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.