Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összeszólalkozott két tinédzser helyi idő szerint kedden az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben egy iskola előtt, majd egyikük fegyvert rántott, és meglőtte a másikat.

Az áldozatot két lövés érte. Életveszélyes sebesülésekkel vitték kórházba. A rendőrök egy 14 éves fiút gyanúsítanak, akit őrizetbe is vettek.
A rendőrség azt is elmondta, hogy a támadásnak több tucat diák volt szemtanúja. Egyikük úgy nyilatkozott, hogy mintegy 5 méterre állt a két fiútól, akik megbeszélték, hogy tanítás után az iskola előtt rendezik vitájukat. Ám egyikük váratlanul fegyvert vett elő, rálőtt a másikra, majd a földön fekvő áldozatot még egyszer meglőtte.
A szemtanú azt is elmondta, hogy a támadó fiú láthatóan összeomlott, miután lőtt, mert a földre rogyva zokogni kezdett.
A nyomozók próbálják kideríteni, hogy mi vezethetett a kis híján végzetes veszekedéshez. Egyelőre annyi biztos, hogy a támadó abba az iskolába jár, amelyik előtt a lövések eldördültek, áldozata viszont nem, ezért a rendőrség arra is megpróbál fényt deríteni, hogy a gyanúsított a tanítás alatt, az iskolában is magánál tartotta-e a fegyvert.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.