Veronai buszbaleset: a többség megállítaná éjszakára a diákokat szállító buszokat

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

  • MTI
Megemlékezők a veronai buszbaleset áldozatainak iskolájánál
Asszonyi Eszter

Az Emmi államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: a kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.

Palkovics László jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, a lehetséges változtatásokkal a megnövekedő menetidő és költségek ellenére sem jár rosszul senki. Az utazást biztosító szolgáltatók ugyanis többletbevételhez jutnak, a sofőrök kipihentebben dolgozhatnak, a szülők pedig nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket - fejtette ki, hozzátéve, utóbbi mindenek előtt fontos szempont.

Módosíthatják a KRESZ-t az iskolai kirándulások szigorítása miatt

Elindult a kormány internetes társadalmi konzultációja az iskolai kirándulásokra, a gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László közölte: a három kérdés a sofőrök egészségi állapotára, a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára és a sofőrök pihenőidejére vonatkozik. Megjegyezte, a kormánynak van tennivalója az iskolai buszos kirándulások biztonságát illetően.

Palkovics László emellett természetesnek nevezte, hogy egy, a veronaihoz hasonló tragédia után igény keletkezik a buszok elvárható technikai színvonalának növelésére, például azért, hogy ne csússzanak ki, ne hagyják el a sávjukat. Emlékeztetett: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a következő időszakban meg szeretné újítani a magyar buszállományt, és ennek során figyelembe veszik majd ezeket a megnövelt biztonsági elvárásokat.

Az Emmi államtitkára újabb kérdésre reagálva megjegyezte, elgondolkoznak azon is, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is létrehozzanak-e egy külön járműkategóriát az iskolabuszoknak. Megjegyezte, az amerikai szabályok elsősorban a gyerekek rövid utakon történő szállítását teszi biztonságosabbá például azzal, hogy az ilyen buszok ablakait vészhelyzet esetén akár egy tízéves gyermek is kitörheti, továbbá csak egy bizonyos mennyiségnél kevesebb üzemanyagot tárolhatnak tankjukban.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.