Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Még mindig nincs működési szabályzata a tankerületeknek.

Továbbra sincsenek meg az egyes tankerületi központok működésének részleteit rögzítő szervezeti és működési szabályzatok (szmsz) - írja a Magyar Nemzet.
A tankerületi központok január 1-je óta működnek, de nincs elérhető szabályzat a működésükkel kapcsolatban.
A lapnak korábban a Klebelsberg Központ azt írta, január végéig elkészülnek az szmsz-ek, azonban ez még mindig nem történt meg.
Még nem fogadták el az szmsz-eket, a KK elnökével, Solti Péterrel pénteken fogunk egyeztetni ezek tervezetéről – mondta el a lapnak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
Gallóné szerint azért fontosak a szabályzatok, mert a tankerületi központok működéséről szóló jogszabály „elég hézagos”. Így az ígéretek szerint az szmsz-ek fogják szabályozni a tankerületi központok és a hozzájuk tartozó iskolák kapcsolatát, meghatározzák, hogy mennyiben lesznek önállóak az intézményvezetők, de azt is, hogy az adott intézmény hogyan gazdálkodhat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.