Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több évtizeden keresztül molesztálták tanítványaikat a New York-i Horace Mann School pedagógusai – legalábbis ezt...

Több évtizeden keresztül molesztálták tanítványaikat a New York-i Horace Mann School pedagógusai – legalábbis ezt állítja egy egykori diák. Amos Kamil 1982-ben végzett az intézményben, most beszélt először arról, hogy milyen rettegésben teltek mindennapjai az iskolában – írja a Daily Mail.
„Az egyik énektanár európai körutazásra vitt néhány diákot, és többször is megerőszakolta őket. Egyikük, egy Ben nevű fiú később öngyilkos lett. Egy másik pedagógus pedig követett minket a zuhanyzóba” – idézte fel emlékeit a férfi, aki 14 évesen került az iskolába. „Az egyik fiú rögtön megmutatta, hogy kik azok a tanárok, akiket jobb elkerülni. Perverznek nevezte őket” – tette hozzá Amos Kamil.
Bár saját bevallása szerint őt nem molesztálta egyetlen tanár sem, az igazgató egyszer alkohollal kínálta, és elhívta magához, de ő nemet mondott az invitálásra. A Horace Mann School vezetése mindent tagad. Az intézmény nagy hírnévnek örvend New Yorkban: számos volt diák nagy karriert futott be. A tandíj is borsos, egyetlen tanévért több mint 9 millió forintot kérnek a szülőktől. Nemrég egy londoni iskolában robbant ki hasonló botrány – az esetről itt olvashatsz bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.