Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az iskolai papírgyűjtést évtizedes kialakult gyakorlatát szabná át az állam egy törvénytervezettel, a gyerekek által összegyűjtött papír is az államhoz menne - írja az Index.

Államosítani akarják az iskolai papírgyűjtést, derül ki egy, az Index által megismert törvénytervezetből.
, az ötlet az iskolai papírgyűjtések végét is jelentheti, az állam ugyanis magához vonná ezt az értékes hulladékot is, miközben még inkább kézi irányításúvá tenné az egész iparágat.
Papírgyűjtést eddig évente kétszer lehetett szervezni, és szervezhette eddig is közszolgáltató, de magán hulladékkezelő is. Ők megállapodtak az iskolával, vagy sokszor egy iskolai szervezettel, jellemzően 15-20 forint/kg-t kaptak az összegyűjtött papír után. A bejövő pár százezer forintból jellemzően osztálykirándulásokat, eszközök beszerzését finanszírozták az iskolák.
Budapesten nagyjából 10-20 magáncég versenyzett rendre az iskolákért, aki a legmagasabb árat adta a papírért, azzal volt érdemes szerződni, ők aztán megfelelően elszállították, válogatták, újrahasznosították azt. A legtöbb vidéki településen is volt alkalmas cég ilyesmire. Több tízezer tonna papír jött be így évente, ami országos szinten pár milliárd forintos érték lehet.
Az új változtatással viszont csak a közszolgáltatók kezelhetnék az iskolák által gyűjtött papírt, a hulladék tulajdonjoga pedig az állami szuperszervezetet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV-t) illeti meg.
A tervezetből nem látszik, hogy az iskolák hogyan kaphatnak majd bármi pénzt a papírgyűjtésért, vagy hogy mi lesz az iskolai papírgyűjtések sorsa, a lap szerint az NHKV ugyanis régóta a működésképtelenség határán egyensúlyoz.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.