Újabb balesetveszélyes iskolákat találtak, miközben a kormány magával is vitatkozik a Klikről

Nagyon rossz állapotban vannak a szentesi iskolák az önkormányzat elé került állapotfelmérés szerint.

  • Eduline
Shutterstock

Három szentesi iskolának az állapotát mérték fel, és az eredmények lesújtóak – erről a Délmagyar számolt be.

 A Deák-, a Klauzál- és a Koszta-iskolában is számos baleseti veszélyforrás található – írja a lap.

Nemrég mi is beszámoltunk egy szentesi középiskoláról, ahol a termet is alá kellett dúcolni.

Az intézményekben főleg az udvarok balesetveszélyesek, de az egyik suliban becsavarozták az ablakot, hogy ki ne dőljön.

Az iskolák fenntartója a Klik, aminek a sorsáról még mindig nem tudni semmi biztosan. A Népszabadság kérdésére a tegnapi kormányinfón Lázár János azt mondta, nincs kormánydöntés a Klik megszüntetéséről, amit Rétvári Bence egy hete állított.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.