Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Miután órákat görnyedtél a tankönyv fölött, feküdj le aludni - ezt tanácsolják egyetemi kutatók egy frissen megjelent...

Miután órákat görnyedtél a tankönyv fölött, feküdj le aludni - ezt tanácsolják egyetemi kutatók egy frissen megjelent tanulmányban. A több egyetem neves oktatói által jegyzett kutatás eredménye szerint a közvetlenül elalvás előtt bemagolt adatok tűélesen megmaradnak az emlékezetben – írja a Good című lap.
Az alvás kifejezetten jó hatással van a memóriára, ezért a vizsgaidőszak közepén sem szabad megfeledkezni a pihenésről. A kutatók harvardos diákok két csoportját vizsgálták: az egyik csoport tagjainak reggel 9 órakor kellett bemagolniuk bizonyos szópárokat, míg a másik csoportnak este 9 órakor kapta meg az információt, és miután a hallgatók megtanulták a szavakat, rögtön aludni mentek.
A felmérés eredménye szerint a második csoport tagjai sokkal több szópárra emlékeztek reggel, mint az első csoport hallgatói. Teszteld a memóriád! Az ingyenes játékokat itt próbálhatod ki.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.