Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Folytatódtak Franciaországban pénteken a diáktüntetések, tiltakozásul két külföldi gimnazista kitoloncolása ellen.

Folytatódtak Franciaországban pénteken a diáktüntetések, tiltakozásul két külföldi gimnazista kitoloncolása ellen. A kormányzó Szocialista Párthoz közel álló FIDL diákszervezet adatai szerint az újabb megmozdulásban már mintegy ötven középiskola vett részt: a diákok elfoglalták az oktatási intézményeket, kora délután pedig ismét több ezer gimnazista követelte Párizs utcáin a kormánytól a 15 éves koszovói Leonarda és egy szombaton kitoloncolt 19 éves örmény fiú, Khatchik visszaengedését francia iskolájába.
Manuel Valls belügyminiszter lerövidítette látogatását a tengerentúli francia megyékben, és még este visszatér Párizsba. Addigra fejeződik be a közigazgatási vizsgálat a koszovói lány osztálykiránduláson történt őrizetbe vételének körülményeiről. A diáktüntetésről készített galériánkat itt nézhetitek meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.