Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A világon legfiatalabbként, 16 évesen ért sítalpakkal a Déli-sarkra Amelia Hempelman-Adams, aki rendkívül büszke...
A világon legfiatalabbként, 16 évesen ért sítalpakkal a Déli-sarkra Amelia Hempelman-Adams, aki rendkívül büszke teljesítményére, és nagyon örül a sikernek. A brit tinédzser apjával, az expedíciót vezető David Hempelman-Adamsszel és a csapat másik hét tagjával jutott el a Déli-sarkra, miután maguk mögött hagyták az utolsó, 156 kilométeres szakaszát.
Amelia Hempelman-Adams tanulmányaival sem akart lemaradni, ezért úgy tervezte, hogy leckeírással is foglalkozik majd a kéthetes megpróbáltatás alatt. Apja azonban száműzte a tankönyveket a nehéz körülmények miatt. A lánynak amúgy sem lett volna túl sok ereje tanuláshoz. "Ha az ember este végre megpihen a sátrában, túl késő van, és nem tud már semmire sem gondolni" - erősítette meg a kamasz.
A tinédzser apja nyomdokaiba lépett sikerével: David Hempelman-Adams volt az első brit, aki egyedül, segítség nélkül, sítalpakkal érte el a Déli-sarkot. A rekorder idősebb lánya, Alicia 2005-ben az Arktiszon hajtott végre bravúrt: gyalog jutott el az Északi-sarkra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.