Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hihetetlen eredményre jutottak amerikai kutatók, a macskákkal közösen oktatott diákok sokkal jobban teljesítenek az iskolában, mint azt várták.

Az illinois-i Research Center of Academic Excellence kutatólaboratórium szerint az óvodások, illetve az általános és középiskolás korú diákok iskolai teljesítményét is javítja, ha macskákkal együtt tanulnak - ismertette az EduCATion a kutatás eredményeit szerdán.
"Ez egy nagyon izgalmas dolog" - jegyezte meg a vezető kutató, Dr. Joseph Dircks. "Azt találtuk, hogy a diákoknak, akik a macskákkal együtt tanultak, 62 százalékkal javult a memóriájuk, és 79 százalékkal magasabb érdeklődést mutattak a kiselejtezett kartondobozok iránt. Figyelemre méltó, hogy a diákok egy ilyen környezetben sokkal gyorsabban sajátítottak el új dolgokat. Sok diák már mindössze három hónap alatt teljesítette egy tanév anyagát matematikából és egér-felderítésből."
A macskák maguk is tanultak pár új készséget. "Azzal, hogy a macskákat vendégül láttuk az osztályteremben, lehetőségünk nyílt lemérni a tanulók fogékonyságát az olyan eszközök iránt, mint a lézer pointer és a gombolyag" - ismertette Elaine Nguyen, a kutatásban résztvevő egyik tanár.
A macskák ihlette oktatási módszer alkalmazása során a diákok kiválaszthatták, min szeretnének ülni padok helyett - a többség a számítógép billentyűzetét vagy a tanár kedvenc pulóverét preferálta - és siettek sorba állni, amikor a lézer pointer az osztályterem ajtajára mutatott. "A lézer pointer hatalmas innováció a viselkedés-menedzsmentben" - hangsúlyozta Nguyen. "Használom a diákok sorakoztatásánál, a figyelmük elnyerésére, vagy testnevelés órán motivációs eszközként. Megszállott érdeklődést mutatnak a piros pötty iránt."
A kutatás eredményeként Dirckset és egy csapat kiválasztott tudóst megbíztak azzal, hogy kezdjék meg a macskákkal való közös tanulós módszerét alkalmazó hálózat kiépítését a kaliforniai, chicagói és marylandi álatlános és középiskolákban. "Ha minden jól meg, 2024-re az Egyesült Államok minden osztálytermében lesznek macskák" - kommentálta Dircks. Bolondok napja: minden idők öt legjobb diákcsínye.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.