Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Czunyiné Bertalan Judit helyét Palkovics László felsőoktatási államtitkár veszi át.

A távozását sajtótájékoztatón jelentették be szombat délelőtt Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszterrel.
Az okok mögött feltehetően az állt, hogy a tárca nem tudott megfelelő válaszokat adni a közoktatásban észlelhető problémákkal összefüggésben a lázadó tanároknak.
Az utóbbi napokban hiába forrongtak már az utcán is a pedagógusok, diákok és szüleik, Czunyiné nem szólalt meg nyilvánosan, ahogy Balog Zoltán sem.
Czunyiné lemondásáról már korábban is többször pletykáltak, de eddig a helyén maradhatott. A Klik adósságának elszállása még nem volt ok a leváltására, a tanártüntetések azonban már soknak bizonyultak.
Az MTI szerint Czunyiné a digitális tartalomfejlesztésért felel ezentúl kormánybiztosként.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.