Teljesült Balog egyik ígérete, törölték a márciusi tanfelügyeleti látogatásokat

Az intézményekben már törölték is a tanfelügyeleti látogatásokat.

  • Eduline
TV2/Mokka

Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter nemrég jelentette be, hogy eltörlik a minősített tanárok tanfelügyeletét.

Ez eddig nem volt hivatalos, de úgy tudjuk, hogy már törölték az intézményekben a márciusi felügyeleti látogatásokat.

Idén eltörlik a tanfelügyeletet a már minősített tanároknál, és ezt esetükben három évig nem ismétlik meg; az intézkedés kilencezer tanárt érint – mondta a miniszter az Inforádióban adott interjújában hétvégén.

Az intézkedés része annak a bürokráciacsökkentésnek, amit a tárca ígért meg, miután komolyra fordultak a tiltakozások a közoktatásban.

Nem érinti az intézkedés azokat a 2016. évi vezetői tanfelügyeletben érintett vezetői megbízással rendelkező pedagógusokat, akik tavalyi évben vagy az idei évben minősülnek, az ő intézményvezetői, vezetői ellenőrzésükre sor kerül a 2016. naptári évben

- azokat a pedagógusokat, akik a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 kiemelt uniós projekt keretén belül „A pedagógusminősítési rendszer kiegészítése, kipróbálása és korrigálása” című pilotprogramban Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatot szereztek,

- azokat a pedagógusokat, akik szaktanácsadói képzésen illetve a Mesterpedagógusi próbaminősítési eljárásban is sikeresen részt vettek.

 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.