Szülők buktatták le a "barátkozós" tanárnőt

Újabb iskolai botrány robbant ki Ausztráliában: egy középiskolai tanárnő ellen négy diák szülei tettek panaszt...

  • Eduline

Újabb iskolai botrány robbant ki Ausztráliában: egy középiskolai tanárnő ellen négy diák szülei tettek panaszt, állításuk szerint a pedagógus orgiát rendezett tanítványaival - írja a manna.ro.

Laura O’Donnell a múlt tanévben vetett szemet a diákokra. Kezdetben indokolatlanul jó jegyeket adott nekik, majd a lakására vitte őket. Sört és whiskyt itatott velük, és meggyőzte őket, hogy feküdjenek le vele - legalábbis ez áll a rendőrségi jelentésben. A szülők szerint a nő drogfüggő.

Az ügy a bíróság elé került, Laura O’Donnellt két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték kiskorúak megrontásáért. A bíróságon a tanárnő azt mondta, semmit nem bán mindabból, amit a diákjaival tett. Mi az oka, hogy egyre több hasonló esetre derül fény? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.