Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezi a sztrájkbizottság létrehozását - közölte a szakszervezet elnöke...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezi a sztrájkbizottság létrehozását - közölte a szakszervezet elnöke hétfőn. Az érdekvédelmi tömörülés országos vezetősége egyhangúlag hozta meg a döntést - mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke. Hozzátette: a héten egyeztet a kérdésben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével, és tárgyalni fognak a közoktatás többi ágazati szakszervezetével is.
Galló Istvánné kiemelte: nem csupán a pedagógus életpályamodellről van szó, hiszen azt ebben a formában korábban sem támogatták, ahhoz ugyanis megemelt óraszámok, munkateher és elfogadhatatlan minősítési rendszeri is kapcsolódik.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be: a kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, ezzel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

Az emberi erőforrások minisztere szerint nem végleges a kormány döntése a pedagógusbér-emelés elhalasztásáról, a jövő évi gazdasági számok tükrében még változhat. Balog Zoltán pénteken a bejelentéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, "súlyos döntésekre" van kényszerítve a magyar kormány, hogy elkerülje Brüsszel túlzottdeficit-eljárását.
Az ellenzéki pártok hevesen bírálták a kormány döntését, a Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: a Fidesz megérti a pedagógusok csalódottságát amiatt, hogy négy hónappal csúszhat a béremelésük, de az nem biztos, hogy így is lesz, az erről szóló döntés ugyanis még nem végleges. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője azt mondta, azon fognak dolgozni, hogy legyen pedagógusbér-emelés 2013 őszén.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.