„Rémülten nézem, mivé lett a pedagógustársadalom. Egyszerűen nem értem, hogy minden letuszkolható a torkukon. Ha kell, imádkoznak, ha kell, testnevelésórát tartanak a folyosón, turulmadárról tanítanak rovásírással. Nagy részük fásult lett, közönyös. Sokszor még azt sem merik megtenni, hogy lájkoljanak egy nekik tetsző, kritikus oktatáspolitikai cikket” – mondta L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Nyomor széle blog szerzője a 168 órának.

A pedagógus szerint a tanári portfóliók alapján lehetetlen objektíven megítélni egy pedagógust. „Ha majd egy tanfelügyelő bemegy egy kilencven százalékban hátrányos helyzetű és funkcionális analfabéta gyerekeket oktató pedagógus órájára, azt látja, a tanár eszköztelen. Mert a gyerekek tíz percig is képtelenek figyelni, vagy még hetedikben sem tudnak olvasni. Ebből mi következik? Az, hogy a tanár rosszul dolgozik? Vajon a tanfelügyelő elbír-e harminc túlkoros, halmozottan hátrányos helyzetű, szegregációban élő gyerekkel?” – kérdezte.

Hozzátette: valóban nehéz korrekt, pontos módszert találni a pedagógusok munkájának értékelésére. „Több kísérlet is volt már erre a hagyományos minőségbiztosítás rendszerén belül. A közoktatásban rég bevezették az önértékelést, valamint az intézmény- és vezetői értékelést. Ez egy idő után sajnos sematikussá vált, nem kezelte az új problémákat. Aztán volt az önképzést segítő rendszer, ami frissítette, bővítette a pedagógus tudását, de ez sem bizonyult nyomon követhetőnek. Később ingyenes továbbképzési csomagokat kaptak az intézmények, ám nem történt mérés ezek beépülésére sem” – mondta, hozzátéve: ma azt tartják az igazán sikeres pedagógusnak, aki gondozza a tehetséget, versenyeztet, kiemelkedő eredményeket mutat fel, erre azonban egy borsodi, egy bihari vagy egy baranyai kis faluban dolgozó tanárnak, tanítónak esélye sincs.

L. Ritók Nóra szerint a Nemzeti alaptantervtől kezdve a portfólió koncepciójáig mindent „titokzatos szakértői csoportok” dolgoztak ki, miközben nevesíthetők azok a felkészült, közismert szakemberek, akik kiszorultak ebből a körből.

„Egyre jellemzőbb a befogom a fülem, nem figyelek oda, csak tudjam le valahogy a negyvenöt percet mentalitás. Ez óriási tragédia, a tanítás örömét veszi el. Normális az, hogy igazgatóknak – meggyőződésük ellenére – pozitív tartalmú jelentéseket kell írniuk az egész napos iskola beválásáról? És rendben van, hogy megfenyegetik azt, aki a sajtóhoz mer fordulni? Inkább hallgatnak, mert féltik az állásukat. Rengetegen mennek táppénzre, meggyőződésem, hogy egy részük az átalakítás körüli őrületbe betegszik bele. Mert ezt nem lehet sokáig bírni” – mondta.