Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Péntek délutánra hívta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megkezdett tárgyalások folytatására a...
Péntek délutánra hívta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megkezdett tárgyalások folytatására a pedagógus-szakszervezetek képviselőit, ezt hétfőn közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
A nap folyamán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta a tárgyalásokról és azok időpontjáról, hogy keddig várnak, aztán "lépni kell". Mendrey László hozzátette azt is: a PDSZ várhatóan nem írja alá a kormány által a pedagógusok sztrájkbizottságának javasolt megállapodástervezetet. A szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a PDSZ országos választmánya előző hét végén foglalkozott a dokumentummal, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy ne írják alá, mert mint mondta, köszönő viszonyban sincs az eredeti követelésekkel.
A PDSZ honlapján hétfőn nyilvánosságra is hozta az ötoldalas tervezetet. Eszerint a kisiskolák esetében az átlaglétszámtól való eltérést a fenntartó engedélyezi, a kormány átképzési programokat dolgoz ki azoknak a pedagógusoknak, akiknek a további foglalkoztatására az átvétel következtében nem nyílik lehetőség. A kormány javaslatait 2013. augusztus 31-ig a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek elé terjesztik.
A javaslat kitér arra is, hogy a finanszírozott pedagógus-álláshelyek számítása az engedélyezett időkeretek, az átlag csoport- és osztálylétszám, valamint a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó határával történik.
Rögzítenék: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az új foglalkoztatási rendet és az új juttatási rendet egyszerre vezessék be. Ha az új foglalkoztatási rendet 2013. szeptember 1-jével bevezetik, és a díjazás új rendje későbbi időpontban lépne be, átmeneti díjazási szabályokkal biztosítani kell, hogy a pedagógusok illetménye a jogszabályokban számított mértéket elérje. Ebbe bele kell érteni a pótlékokat és azt is, hogy a tanítással lekötött idő alsó határának túllépése esetén a pedagógus többletfeladatot végez, amelynek minden órája után külön díjazás jár.
A pedagógus-életpálya hatálya alá be kell vonni valamennyi pedagógus-munkakörben foglalkoztatottat, függetlenül attól, hogy a köznevelés melyik intézményében végez munkát, illetőleg a feladatát a gyermek- és ifjúságvédelemben látja el. Ki kell terjeszteni a rendelkezéseket a pedagógiai szakmai szolgáltatás körében foglalkoztatott szakértői körre is.
A kötött munkaidő, azaz a teljes munkaidő nyolcvan százalékáig elrendelhető munkavégzés feladathoz kötött, nem munkahelyhez. A törvény rendelkezéseiből nem következik, hogy a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottaknak harminckét órát feltétlenül az intézményen belül kell eltölteniük.
A tervezet szerint jogszabályban kell meghatározni azokat a körülményeket, amikor huszonhat óránál magasabb óraszámot rendelhet el az intézményvezető mint a munkáltatói jogok gyakorlója, például ha arra valamely rendkívüli ok miatt szükség van. Ilyen lehet például betegség, baleset, halál, illetve az is, ha valamely pedagógus-munkakör betöltetlen maradt, és a pályázat nem vezetett eredményre, feltéve, hogy az állami helyettesítési rendszer nem tud megfelelő szakembert biztosítani.
A neveléssel-oktatással lekötött munkaidő keretében elrendelt tanórai és egyéb foglalkozások a teljes munkaidő ötvenöt százalékát akkor haladhatják meg, ha a tantárgyfelosztásban szereplő tanulócsoportok óraszáma ezt indokolttá teszi.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az MTI kérdésére hétfőn azt mondta: nem a sajtón keresztül kell megüzenni, hogy aláírják-e a megállapodást. Az utolsó tárgyalási forduló után van helye a tájékoztatásnak, és erre még nem került sor - jelezte.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.