Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Arról is beszélt, mi várható akkor, ha polgári engedetlenségben vesznek részt a tanárok.

Lejárt a határidő, és a kormány nem teljesítette a Tanítanék Mozgalom követeléseit, így ma délben valószínűleg bejelentik a polgári engedetlenséget.
Ennek keretében jövő szerdán 8-kor egy órára felfüggesztik a munkát a tiltakozók, és demonstrálnak az iskolák előtt.
Tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában volt vendég Palkovics László oktatási államtitkár. A vadsztrájkkal kapcsolatban elmondta, legfeljebb annyi bántódása lehet a résztvevő tanároknak, hogy az elmaradt órákat be kell pótolniuk.
Tegnap a PSZ is elmondta a véleményét a 30-i akcióról.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy jelenleg is a GDP 6 százalékát költik oktatásra – ez a tiltakozók egyik követelése – csak „nem mindegy, hogy számoljuk”. Ez utóbbi megjegyzés valóban lényeges, ugyanis az OECD másként számolhat, erről részletesebben itt írtunk.
A Klik megszűnéséről is beszélt, de a mostani fenntartó helyén létrejövő szervezetről sok konkrétumot még nem tudott elmondani. Úgy fogalmazott, hatóság helyett szolgáltatót szeretnének.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.